A JP Morgan, amely minden hónapban közzéteszi a világgazdaság egészére kivetített, a feldolgozó és a szolgáltatási szektorok teljesítményadataiból összesített saját beszerzőmenedzser-indexét, a múlt hónapról kiadott legújabb összesítésében azt írta: az általa képzett mutató februárban 53,6 pontra emelkedett a januári 53,2-ről.

Névértéken számolva ez hozzávetőleg 2,6 százalékos, éves szintre vetített globális növekedésnek felelne meg. A tavalyi PMI-adatokból kiszámolt növekedési ütemek azonban negyedévente átlagosan 1,4 százalékponttal maradtak el a ténylegestől, vagyis ennek alapján jó okkal feltételezhető, hogy az idei első három hónap éves szintű növekedése meghaladja a 3 százalékot - áll az elemzésben.

Más nagy londoni elemzőcégek az idei év egészére is jóval 3 százalék feletti világgazdasági növekedéssel számolnak. Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemzője - márciusra szóló legfrissebb világgazdasági prognózisa szerint a globális össztermék (GDP) vásárlóerő-paritáson mérve - a tavalyi 0,9 százalékos visszaesés után - az idén 3,7 százalékkal növekszik.

A ház új összeállítása szerint a világgazdasági kilábalás, amely az ázsiai feltörekvő térségben kezdődött, most már a legtöbb nagy gazdasági erőcentrumra kiterjedt. A vállalatok és a fogyasztók felismerték, hogy már valószínűtlen a legrosszabb fejleményekre kidolgozott forgatókönyvek megvalósulása, és a kedvezőbb kilátásokhoz igazítják fogyasztásukat, beruházásaikat és foglalkoztatási gyakorlatukat - áll az EIU elemzésében.

A cég londoni elemzői fontos fejleményként emelik ki, hogy az üzleti vállalkozások már befejezték a raktárkészlet-leépítést, amely a korábbi gazdasági visszaesés egyik fő tényezője volt.