Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Oroszország felajánlotta Ukrajnának, hogy átütemezze hárommilliárd dolláros adósságát, amelyet az év végéig kellene visszafizetnie a hitelezőnek. Moszkva egészen a legutóbbi napokig ragaszkodott ahhoz, hogy a törlesztés az utóbbinak megfelelően megtörténjen, ám mivel Kijev erre nem hajlandó, úgy tűnt, elkerülhetetlenül hosszas pereskedés indul az ügyben - derül ki a Financial Times (FT) cikkéből.

Az ukrán kormány és a Nemzetközi Valutaalap be akarta vonni az orosz kormányt a 18 milliárd dollárnyi ukrán államadósság átütemezéséről kötött egyezségbe, amelyet más hitelezőkkel kötöttek, ám ezt Moszkva mereven elutasította. Vlagyimir Putyin orosz államfő most világossá tette, hogy belemennének a tartozás három részletben történő törlesztésébe, de azt várja az IMF-től, hogy garantálja a kölcsön visszafizetését.

Ajánlat és reakció

Az ajánlat szerint 2016-tól kezdődően évente három egyenlő részletben kérnék vissza a pénzt. Ez Putyin szerint nagyvonalúbb ajánlat, mint amivel korábban az IMF - lehetséges kompromisszumként - előállt, az ugyanis arról szólt, hogy Ukrajna egy év késéssel, 2016-ban fizette volna vissza teljes tartozását. Ha a nemzetközi hitelintézet meg van győződve arról, hogy javulni fog Ukrajna fizetőképessége (és arról igyekeznek meggyőzni bennünket, hogy ez a helyzet), akkor garantálnia kellene a törlesztést - érvel az orosz államfő.

A Valutaalap szóvivője pozitív lépésnek minősítette az orosz javaslatot. Szervezete szerint a részleteket a kijevi és a moszkvai kormánynak kell tisztáznia egymással. Az IMF érdeklődve várja ezeknek a tárgyalásoknak az eredményét.

Az ukrán pénzügyminisztérium közleménye szerint egyelőre semmilyen hivatalos megkeresés nem érkezett hozzájuk az orosz féltől az adósság átütemezésével kapcsolatban. Egy az ügyhöz közel álló forrás azt mondta az FT-nek, hogy Moszkva megkerülve Kijevet egyből az IMF-hez fordult.

A nagy trükk

Ukrajnának vissza kell fizetnie a teljes hárommilliárd dolláros orosz hitelt az alatt az idő alatt, amíg tart az IMF hitelprogramja - hívja fel a figyelmet Putyin ajánlatának lényegére Timothy Ash, a Nomura feltörekvő piacokkal foglalkozó szakértője. Ezzel szemben a magánhitelezőkkel kötött megállapodás hatálya túlnyúlik ezen az időszakon. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha Kijev elfogadná Moszkva ajánlatát, akkor az IMF-től kapott hiteléből törlesztene az oroszoknak.

A helyzetet bonyolítja, hogy Ukrajnának az átütemezés ellenére a következő időszakban évente több mint egymilliárd dollárt kell visszafizetnie hitelezőinek. Így a hárommilliárd három részre vágásával ezt megdupláznák 2016 és 2018 között. Ez máris azt jelentené, hogy az IMF Ukrajnával kapcsolatos pénzügyi finanszírozási tervei kicsúsznak az eddig feltételezett kerékvágásból.

Még egy csel

A kijevi vezetés és az ország többi hitelezője nem fogadhatja el az orosz ajánlatot, mert az egészen más, mint amiben egymással maradtak. A többi hitelező elveszti az Ukrajnának kölcsön adott pénze egy részét - hangsúlyozza Anders Aslund washingtoni Ukrajna-szakértő. Így Putyin terve elfogadhatatlan a számukra és így az ukránok sem mehetnek bele. A hitelátütemezés feltételeinek mindenkire egyformán kell vonatkozniuk - ezzel természetesen Putyin is tisztában van.

A moszkvai agytrösztök azonban arra is számítanak, hogy ha Ukrajna nem törlesztene Oroszországnak, akkor megszegné az IMF szabályait, amelyek szerint megtiltják a szervezetnek, hogy olyan országokat hitelezzen, amelyeknek lejárt tartozása van egy másik állammal szemben.

Ellencsel

A Valutaalap azonban éppen az orosz-ukrán vitára számítva változtatni akar ezen a szabályon. Hamarosan az igazgatóság elé kerül az a javaslat, amely szerint ameddig egy kormányról feltételezhető, hogy a legnagyobb jóindulattal igyekszik megegyezni hitelezőivel adóssága kifizetéséről, addig megkaphatja a Valutalap pénzét.

Márpedig Ukrajna ilyen országnak minősül, hiszen az USA és az ország európai hitelezők szilárdan támogatják a kormány pénzügypolitikáját. Ezért aztán Moszkva nem sokat tehet azért, hogy leállítsa az ukrán állam külső finanszírozását.

Aslund szerint a legvalószínűbb forgatókönyv továbbra is az, hogy az orosz-ukrán adósságvita végül a bíróságon fog folytatódni. Sok évre elhúzódó csatározás várható, miközben az IMF folytathatja ukrán hitelprogramját.