Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Görögország pénzügyminisztere, Jorgosz Alogoszkufisz beismerte, hogy a sokszoros átszámolások után kialakult olimpia számla elérte a kilencmilliárd eurót, mely csaknem kétszerese az eredetileg tervezett 4,6 milliárd eurós összegnek. Alogoszkufisz ugyanakkor hozzátette: a kilencmilliárd euróban számos olyan beruházás is benne volt, mely a görög főváros infrastrukturális fejlesztéséhez hozzátartozik, így az új repülőtér, illetve a hozzá tartozó gyorsvillamos, mely Athén központjába vezet. A nagyarányú beruházások azonban nem hozták meg a várva várt fellendülést a turizmusban: idén mintegy 10 százalékkal kevesebb külföldi látogatta meg az országot, mint egy évvel korábban, elsősorban a biztonsági, illetve a magas áraktól való félelem miatt. Bár az eurózóna tagországaiban a költségvetés GDP-arányos hiánya papíron nem haladhatja meg a 3,0 százalékot, a görög kormány az idei évre 5,3 százalékos deficitet jósol. A kilencmilliárd euró hétfői árfolyamon számolva mintegy 2 205 milliárd forintot jelent, ami a teljes magyar éves GDP tíz százalékát teszi ki: az összegből 1 100-1 400 kilométer autópályát lehetne építeni Magyarországon.