Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Papíron kancellári tevékenysége "kosztümös főpróbáját" tarthatja a német védelmi tárca vezetőjeként Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK), a CDU elnöke, Angela Merkel utódjelöltje, ám ez a "fellépés" a premier elmaradásához is vezethet - derül ki a Financial Times háttéranyagából. A botrányoktól hangos védelmi minisztériumot ugyanis a berlini politikai életben egyfajta politikustemetőként tartják számon - a második világháború óta a szociáldemokrata Helmut Schmidt volt az egyetlen hadügyminiszter, aki később kancellár is lett.

A sötét árnyak közé tartozik, hogy amikor AKK elődje, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság frissen megválasztott elnöke 2013-ban átvette a védelmi tárca irányítását, őt tartották számon úgy, mint Merkel legkedvesebb utódjelöltjét. Néhány év a minisztérium élén elég volt ahhoz, hogy a kancellári poszt elnyerésével kapcsolatos esélyei elpárologjanak. Ugyanígy járt Thomas de Maiziere, von der Leyen elődje, akinek egy drónos felderítők beszerzésével kapcsolatos projekt bukásába tört bele a bicskája. Merkel 2013-ban átvezényelte a belügyi tárca élére.

Nagy kockázat

A CDU-nál úgy tartják, hogy AKK óriási kockázatot vállalt a megbízatás elfogadásával, mivel a védelmi miniszterek nem igazán népszerűek Németországban. Von der Leyenen például elverték a port a Bundeswehr gyenge állapotáért, amely annak ellenére nem javult, hogy jelentősen nőtt a védelmi büdzsé. (Egy parlamenti jelentésből például kiderült, hogy a hadsereg egyetlen tengeralattjárója sem hadra fogható.) Így kevesen várnak jobbat AKK-tól, mint von der Leyentől. Eddig csak egy kicsi tartomány, a Saar-vidék miniszterelnökeként szerzett komolynak mondható vezetői tapasztalatokat.

A legnagyobb gond az lehet védelmi miniszteri kinevezésével, hogy mindössze két évre szól - véli Christian Mölling biztonságpolitikai szakértő, a berlini külügyi intézet munkatársa. A katonák úgy fogják érezni, hogy ez nem elég idő arra, hogy igazán megismerje a gondjaikat és kiálljon értük a kormányban. Ráadásul nem adja fel CDU-elnöki posztját - amit tavaly december óta tölt be -, és kérdés, hogy meg tud-e felelni a két feladatnak egyszerre. Pártelnökként három fontos regionális választás menedzselése vár rá.

Mi van?

Az sem javítja Kramp-Karrenbauer helyzetét, hogy korábban többször kijelentette: nem akar kormányzati tisztséget vállalni a CDU vezetése mellett. Szakértők szerint attól tarthatott, hogy a kormány teljesítményének esetleges rossz megítélése árnyékot vethet rá. Valakinek, akit azzal csúfolnak, hogy mini Merkel, mindennél fontosabb ennek a képnek az elhalványítása.

Persze nem véletlen, hogy mégis bevállalta a "politikusgyilkos" védelmi miniszteri megbízatást. Ez esélyt ad neki, hogy javítson halvány népszerűségi mutatóján, ami már-már kétségbe ejti CDU-s politikustársait. Egy nyár eleji felmérés szerint a németek több mint 70 százaléka szerint nem alkalmas kancellárnak. A párt gyenge májusi európai parlamenti választási szereplése szintén megkérdőjelezte vezetői képességeit.

Védelmi miniszterként egy 180 ezres szervezetet és évi 44 milliárd eurós büdzsét felügyelhet, részt vesz a NATO-értekezleteken, ami új szereplési lehetőségeket kínál neki. Megmutathatja magát a hadsereg főparancsnokaként.

Nagy manőver

Merkel abban bízhat, hogy elég jól szerepel ahhoz, hogy felvegye a versenyt nagy pártbeli ellenfelével, Jens Spahn egészségügyi miniszterrel. Spahnt ugyan a pártelnöki versenyben tavaly ősszel legyőzte, ám sokak szerint továbbra is esélyes a kancellári poszt megszerzésére. Szemben a mini Merkelnek tartott AKK-val őt anti-Merkelként emlegetik. Egy CDU-s parlamenti képviselő szerint Merkel és Kramp-Karrenbauer felismerte, hogy ha a dolgok nem változnak az utóbbi körül, akkor biztosan búcsút mondhat kancellári álmainak. Védelmi miniszterként kapott még egy esélyt, hogy feltámassza kihunyóban lévő reményeit.