Ha német szociáldemokrata párt (SPD) tagjai nem lázadnak fel a párt vezetőivel szemben (a 450 ezres tagságból 24 ezren az év eleje óta léptek be azzal a szándékkal, hogy megfúrják az újabb nagykoalíciót), akkor Németországnak márciusban valamikor kormánya lehet. Ez közel hat hónappal lesz a szeptember végi parlamenti választások után vagy másként fogalmazva: az új kormányzati ciklus nyolcada elmegy a kormányzóképes koalíció tető alá hozására - kezdi háttérelemzését Tony Barber, a Financial Times (FT) publicistája.

Ez a késlekedés frusztrálhatja Európában azokat - főként Emmanuel Macron francia államfőt -, akik arra várnak, hogy Németország hozzájáruljon az eurózóna reformjához. A gond az, hogy a szeptemberi szavazás szokatlanul szétaprózott Bundestagot hozott létre, így mindkét fél, a konzervatív CDU/CSU páros és az SPD vezetői is saját pártjuk szavazóbázisának további csökkenésétől tartva ültek tárgyalóasztalhoz.

Ijesztő számok

Az Insa intézet hétfői felmérése megijeszthette őket: a CDU/CSU-t 30,5 százalékon, az SPD-t 17 százalékon mérték, ami azt jelenti, hogy ha nem jön össze a koalíció, s ezért előrehozott választások lesznek, akkor lehet, hogy nem kapnak annyi szavazatot, amelynek alapján együtt többségük lenne a parlamentben. Más szóval, ha most elszalasztják, valószínűleg nem lesz újabb lehetőségük a közös kormányzásra.

A mérleg másik serpenyőjében a stabil kormányzás van, ugyanis Németországban aprólékos koalíciós szerződéseket szokás kötni, amelyek feltételezik, hogy a felek kitartanak mellette a kormányzati ciklus végéig. Jellemző, hogy a mostani tárgyaláson legtöbb vita belpolitikai kérdések körül dúlt, főként az egészségügy és a munkaerőpiac körül, ami nem jelenti azt, hogy európai nézőpontból minden nagyon egyértelmű és szép lenne.

EMF

Az egyik kritikus kérdés az eurózóna közös pénzügyi alapja, az Európai Stabilitási Mechanizmus átalakítása az IMF mintájára Európai Monetáris Alappá, azaz olyan pénzügyi intézménnyé, amely nem állna a kormányok közvetlen ellenőrzése alatt, hanem az európai jogrend szabályozná a működését.

Ez tetszik a franciáknak, ám Ausztria és Hollandia attól tart, hogy a fegyelmezetlenül gazdálkodó kormányok gyakorlatilag ezen a csatornán át egészítenék ki a büdzséjüket a fegyelmezettek kasszájából. A CDU-ban és a CSU-ban sokan osztják ezeket az aggályokat, ezért kérdéses, mi lehet az EMF-ből.

Ugyanez a helyzet a koalíciós javaslatban szereplő közös eurózónás befektetési költségvetéssel. A közös Európa hívei ebben a szorosabb integráció egyik eszközét látják, ám az elképzelés szerint ebből pénzből csak akkor kaphatnának támogatásokat a tagállamok, ha cserébe strukturális reformokat és gazdasági stabilizációs intézkedéseket vállalnának. Jól látható tehát, hogy a CDU szeretné elkerülni, hogy egyszerűen egy észak-déli áramlású transzferunióvá váljon a közös európai valutát használó országok közössége.

Nyomuló radikálisok

A német politika jövője szempontjából azt tartja fontosnak az FT publicistája, hogy ha megalakul Angela Merkel újabb kormánya, akkor 2005 óta ez lesz a harmadik nagykoalíció. Így hosszú ideje nem működik majd a hagyományos konzervatív-szociáldemokrata mérsékelt politikai váltógazdaság.

A parlament legnagyobb ellenzéki pártja, az euroszkeptikus, bevándorlóellenes Alternatíva Németországnak (AfD) lesz. Ez ugyan még nem ássa alá a német demokráciát, de az tény, hogy az AfD megszerezte a parlament befolyásos költségvetési bizottságának vezetését is.

A végeredmény az lehet, hogy az újabb nagykoalíció, ha végül létrejön, kénytelen lesz óvatos kormánypolitikát folytatni. Nem lesz az a nyílt, elszánt innovatív erő az európai politikai porondon, amelyre sok fővárosban, elsősorban Párizsban várnak. Angela Merkel kancellárnak az elmúlt évtized rengeteg válságkezelése után most másként kell megmutatnia, hogy tud gúzsba kötve táncolni.

A fotó forrása: Ilmars Znotins/AFP