Ez nem lenne tragédia, ugyanis van még némi idő az Európai Parlament július 2-ai alakuló üléséig, a fő, hogy addig sikerüljön döntést hozni - mondta Angela Merkel. Egyelőre meglehetősen nagy a szakadék a különböző felek álláspontjai között.

A német kormánypártok továbbra is támogatják a csúcsjelölti rendszert, mindazonáltal Merkel elismerte, hogy nem minden uniós állam- és kormányfő osztja ezt a véleményt.

A kancellár emellett reményét fejezte ki, hogy az ülésen el tudják fogadni azon célkitűzést, amelynek értelmében az EU-nak 2050-re szén-dioxid-semlegessé kellene válnia.

Marcon: ez nem francia-német harc

Rövid sajtótájékoztatóján Emmanuel Macron francia államfő kiemelte, hogy a tisztújítási vita nem nevezhető Franciaország és Németország közötti harcnak, ez hibás értelmezés - írta az MTI. Célja az, hogy konstruktív módon a legjobb "csapatot" állítsák össze az Európai Unió vezetői posztjain, de konkrét neveket nem kívánt mondani. "Nem lepődött meg" az európai néppárti Manfred Weber jelöltsége körüli fejleményeken.

Marcon több kollégája mellett Angela Merkellel is kétoldalú egyeztetést folytatott délután.

Mark Rutte holland kormányfő úgy vélte, van rá esély, hogy nem sikerül ma rendezni a kérdést, az álláspontok ugyanis még nem közeledtek eleget. Bár liberálisként természetesen Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztost támogatná az Európai Bizottság elnöki posztjáért folyó versenyben, meglátják majd, hogy ki körül látszik konszenzus kialakulni.

Bolgár kollégája, Bojko Boriszov az ülés előtt elárulta, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke három jelölt nevét fogja a testület elé terjeszteni, és ő már ismeri is ezeket, további részleteket azonban nem közölt.