Angela Merkel beszédében aláhúzta, hogy nem ismétlődhet meg többé a tavalyi menekültválság, "nem állhat elő még egyszer olyan helyzet, mint 2015 nyárutóján".

Akkor Németország "rendkívüli humanitárius szükséghelyzetben" cselekedett, és gazdasági ereje, a helyi önkormányzatok, az állami intézmények és az önkéntesek helytállása révén kiválóan teljesített - tette hozzá.

A pártelnök-kancellár többek között arról is beszélt, hogy távozniuk kell az elutasított menedékkérőknek, tiltani kell a burkaviselést és nem szabad tűrni, hogy bárki is a német jog fölé helyezze a saríát, az iszlám jogrendet. Azonban fel kell lépni az uszítás és a nép fogalmának kisajátítása ellen is.

QP | Quality Placement