Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Angela Merkel határozottan jelezte, hogy kész felpörgetni Németország és Franciaország együttműködését az EU reformja érdekében - írja a Financial Times. A német kancellár úgy látja, hogy nagyon magas szintű konszenzus alakult ki a két ország vezetése között ebben az ügyben. Merkel lényegében Emmanuel Macron hét eleji nagy beszédére reagált, amelyben francia államfő konkrét javaslatokat tett az előrelépésre.

Volt azonban eddig egy nagy különbség a két vezető hozzáállása között. Míg Macron már a tavaszi elnökválasztási kampányban is az unió erősítése mellett érvelt, Merkel a szeptemberi parlamenti szavazás előtt kerülte a témát. Miután a német konzervatívokat megosztja az uniós integráció szorosabbra fogásának kérdése, nem akarta feszegetni a belső konfliktust generáló ügyet.

Több csúcs lesz

A német politikus Tallinban nyilatkozott, ahol Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke meghívására EU-tagállamok vezetői beszélgettek az unió jövőjéről. Munkavacsorájukon, amelyet külön kétoldalú találkozók is követtek, észt ínyencségeket szolgáltak fel nekik a capuccino mellé.

A kiszivárogott hírek szerint Merkel úgy látja, hogy a változásokhoz sűrűbben kellene találkozniuk az uniós országok első számú vezetőinek. Azaz a jövőben gyakrabban tarthatják az elmúlt években nagyjából félévente tartott csúcstalálkozókat. Macron hosszasan beszélt kollégáinak a hét elején felvázolt terveiről - ezért is tartott az este kilenckor kezdődött találkozó még bőven éjfél után is.

A részletek is látszanak

Merkel beindult: kijelentette, hogy Európa nem vesztegelhet tovább, ezért gyorsan meg kell kezdeni a tárgyalásokat a jövőről. A részletekről kiderült, hogy egyetértés lehet az Európai Monetáris Alap felállításában, amely az IMF mintájára támogatást nyújthatna a pénzügyi gondokkal küszködő uniós országoknak.

A kancellár emellett üdvözölte Macron felvetései közül a német és a francia vállalati adórendszer, illetve a fizetésképtelenséggel kapcsolatos szabályozás harmonizálását. Kiemelte továbbá a migráció és a védelem ügyét, amelyekben minél előbb erősíteni kellene az európai együttműködést. Végül megjegyezte, hogy a francia államfő javaslatai napirenden lesznek a most induló berlini koalíciós tárgyalásokon is.

A találkozón egyébként a résztvevők összevetették Macron "projektcentrikus" terveit Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke inkább az intézményfejlesztésre koncentráló uniós reformjavaslatival. Az utóbbiak új uniós tisztviselői posztok létrehozását is tartalmazzák. A tagállamok vezetőinek szívéhez a francia államfő megközelítése áll közelebb - szivárgott ki a tanácskozásról.

(A nyitókép forrása: Emmanuel Dunand, AFP)