A bevándorlóellenes hangulat erősödése az elmúlt 12 hónapban sorozatos választási vereségeket hozott Németország legnagyobb pártjának, az Angela Merkel vezette CDU-nak. Az ok egyértelműen a kancellár asszony megengedő bevándorláspolitikája, ami felveti a kérdést: újraindul-e posztjáért a 2017 őszi parlamenti választásokon?

Merkel eddig elzárkózott attól, hogy egyértelműen állást foglaljon ebben a kérdésben, ami kiterjedt spekulációkhoz vezetett - írja a Bloomberg, amely maga is beszáll a találgatásokba. Pillanatnyilag úgy látszik, hogy ez a német politika legnagyobb titka, mégpedig azért, mert maga a kancellár sem döntötte el, mi tévő legyen.

Kockáztathat

Az elvi lehetőségek közöl az egyik, hogy megismétli Gerhard Schröder szociáldemokrata kancellár 2005-ös manőverét, amelynek lényege az volt, hogy az ország első embere a választások előrehozásával mintegy bizalmi szavazást kért maga ellen. Ezt megelőzően Schröder nagyon népszerűtlen reformokat hajtott végre, amelyekre a két német állam egyesítése okozta pénzügyi nehézségek kényszerítették rá az országot.

Akkor Schröder és a szocdemek nagyon mélyről indultak, de a kampány során fokozatosan erősödtek és a végén csupán egy százalékponttal nyert velük szemben a Merkel vezette akkori ellenzék. Az elemzők kockázatosnak látják ezt a húzást, és úgy vélik, nem illik Angela Merkel óvatos stílusához.

Megrendezheti visszavonulását

További lehetőség, hogy Tony Blair brit miniszterelnök példáját követve megrendezi visszavonulását, azaz átadja a stafétabotot egy előre kijelölt utódnak. A gond az, hogy szemben Blair esetével, amikor Gordon Brown pénzügyminiszter személyében egyértelmű utódjelölt állt mögötte, a CDU-ban és a kormányban nincs ilyen személy.

Szóba jöhet a 74 éves Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter (míg Merkel 62 éves). További lehetőség Thomas de Maiziere belügyminiszter vagy Ursula von der Leyen védelmi miniszter. Még a kancellár bírálói is elismerik, hogy a világos jelölt hiányában megtartott utódlási ceremónia bizonytalansághoz, s ezzel piaci felforduláshoz vezethet.

Nincs korhatár

Egy dolog biztos: az egymás után vállalható kormányzati ciklusokkal kapcsolatos korláttól nem kell tartania, mert ilyen nincs Németországban. A konzervatív Helmut Kohl 1982-től 1998-ig volt hatalmon. Konrad Adenauer 1949-től 14 éven át vezette az országot, eközben csak 1961-ben merült fel, hogy távoznia kellene. Végül 87 éves korában adta át az irányítást utódának.

A véletlen események ellenszelet vagy hátszelet is fújhatnak indulásával kapcsolatban. Egy terrortámadás Németországban vagy a bevándorlók visszafogadásáról kötött EU-török megállapodás meggyengülése az előbbit mellett szólnának, ha azonban tovább csökkenne az országba érkező menekültek száma, az a kancellár malmára hajtaná a vizet.

Kiüthetik

A Merkelhez közel álló források úgy tudják, hogy a kancellár még azt sem döntötte el, hogy mikor jelentse be indulási vagy félreállási szándékát. Pártjának visszaeső népszerűsége és vereségei a helyi választásokon megosztottsághoz vezetettek a CDU-CSU pártszövetségen belül is. A legkomolyabb fenyegetés a testvérpár részéről hangzott el.

Eszerint, ha Merkel nem hajlandó belemenni, hogy Németország évi 200 ezer fős bevándorlási kvótát vezessen be, akkor saját kancellárjelöltet indít jövő szeptemberben. Ilyenre még nem volt példa: a CDU és CSU mindig közös jelölttel indult a második világháború vége óta.

Úgy tűnik, a kancellár ezt tartja a legnagyobb gondnak, ugyanis egyeztetést kezdett Horst Seehoferrel, a CSU elnökével a vita rendezésére. A CDU parlamenti frakciójának hét eleji zárt körű tanácskozásán azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy heteken belül elsimíthatják a családi viszályt - szivárogtatták ki a Bloombergnek az ülésen részt vevő informátorok.

Találkoznak

A két vezető már csütörtökön megkezdi az egyeztetéseket, amelyeken a jövő évi parlamenti választási stratégia kidolgozását is elkezdik. A CSU-nál jól vették, hogy a kancellár hétfőn jelezte: vállalja a felelősséget a CDU kudarcaiért a regionális választásokon, és talán másként irányítotaná a német bevándorlási politikát, ha egy évvel visszaforgathatná az idő kerekét.

Merkel beismerése fontos első lépés volt - mondta Stephan Mayer, a CSU parlamenti képviselője újságírók előtt. Utat nyit az intenzív, konstruktív egyeztetések előtt. Ezeket a következő hetekben megejthetik, és a politikus biztos benne, hogy lesz megállapodás.

Akkor mi lesz?

A CDU decemberi kongresszusáig nagyjából tíz hét van hátra, ez alatt az idő alatt kiderül, folytatni kívánja-e Merkel. A közvélemény-kutatások szerint a németek fele változást akar a kancellári poszton, viszont a CDU/CSU blokk támogatónak 70 százaléka kitart a kancellár mellett. A pártszövetség támogatottsága országos szinten még 45 százalékon áll, amit sok kormánypárt irigyel Európában.

Merkel számtalanszor elmondta, hogy egy politikusnak a legfontosabb kérdésekben ragaszkodnia kell az álláspontjához - emlékeztet Herbert Reul, a CDU parlamenti képviselője arra utalva, hogy a kancellár asszony ragaszkodik ahhoz, hogy tavaly nyáron nem volt más választása Németországnak, mint hogy megnyissa a határait a már mélyen Európában lévő bevándorlók előtt.

Reul szerint Merkel jövőre indulni fog a választáson, mert úgy gondolja, hogy az ő felelőssége a legújabb kori népvándorlásra reagáló német menekültpolitika végigvitele.