Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. saját tőkéje 45,5 milliárd forintról 48,9 milliárdra ment fel tavaly – idézi az Mfor a frissen közzétett vállalati mérlegadatokat. A korábban Bige Lászlótól Csányi Sándorhoz vándorolt, agrárintegrátornak is nevezett cég főként a leányvállalataiban levő érdekeltségeit bővítette. A növekedés forrása organikusnak látszik, hiszen az árbevétel húsz százalékkal, 386,7 milliárd forintra, az üzemi eredmény 13 százalékkal hatmilliárd forintra emelkedett.

A 6,9 milliárdos adózott eredmény 21,5 százalékkal lett magasabb az egy évvel korábbinál, amihez hozzájárulhatott, hogy mindössze 204 millió adót kellett fizetnie a holdingnak, ami az adózatlan eredmény mindössze három százaléka.

Szintén holdingszerű a Bonafarm Zrt., Csányi Sándor másik nagy agrárüzlete, amelynek 99,9 milliárd forint befektetett eszközéből 94,9 milliárd jutott a kapcsolt vállalkozásokra. Ezek közül 17-et sorolnak fel, köztük a Pick Szalámigyárral, a Sole-Mizo tejipari céggel vagy a Csányi Pincészettel.

A Bonafarm saját árbevétele 6,2 milliárd forint volt. A cég vesztesége 200 millió forint lett, ami kevesebb a 2020-as 372 milliónál. Ami persze nem azt jelenti, hogy veszteséges lett volna a cégbirodalom, csak azt, hogy nem tettek közzé összevont (konszolidált) mérleget.

Lassú start

A Mészáros Lőrinc cégcsoportjához tartozó, tavaly nyáron indult Agrolink Zrt.-nek még fel kell kötnie az alsóneműjét, ha a már piacon levő mezőgazdasági integrátor cégekkel akar versenyezni. A vállalat fő tevékenysége a mezőgazdasági tevékenységhez szükséges input anyagok beszerzése, forgalmazása. Az év végi zárókészlet műtrágyából, növényvédő szerekből és vetőmagból állt – írja a mérleg melléklete.

Az Agrolink befektetett eszközei minimálisak voltak (369 millió forint), árbevétele épp hogy elérte az egymilliárd forintot, ami alapján 68 millió forint vesztesége keletkezett. Így saját tőkéje (132 millió forint) már mélyen a 200 milliós alaptőke alá süllyedt, ami tőkerendezést tehet szükségessé.