A vizsgálatot Li Kjung Dzse ügyvéd feljelentésére indították, az ügyvéd keresetében azzal érvelt, hogy az észak-koreai területen található összekötő iroda Dél-Korea tulajdona, mivel állami pénzből újították fel az épületet - írja az MTI.

Az intézkedés feltehetőleg nagy felháborodást vált majd ki Észak-Koreában.

Phenjan és Szöul között júniusban elmérgesedett a viszony. Az észak-koreai rezsim szinte minden együttműködést megszakított Dél-Koreával a határ menti szórólapkampányok miatt, majd felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő iroda épületét, amelyet 2018 szeptemberében létesítettek a párbeszéd és az együttműködés elősegítésére. A nagy befolyással rendelkező Kim Jodzsong néhány nappal az iroda lerombolását megelőzően katonai akcióval fenyegette meg Dél-Koreát és ezzel összefüggésben a keszongi épületet is említette.

Nem lehet felelősségre vonni senki a robbantásért?

Li Kjung Dzse keresetében Pak Dzsongcson észak-koreai vezérkari főnököt is megvádolta. Az ügyvéd szerint a dél-koreai törvények szerint a robbanószerrel elkövetett tulajdon megrongálása és a közrend, illetve nyugalom megsértése legalább hét év börtönnel büntetendő bűncselekmény, amelyre akár a halálbüntetés is kiszabható. Ugyanakkor halálbüntetést Dél-Koreában 1997 óta nem hajtottak végre. A kereset kilátásait tovább rontja, hogy a dél-koreai hatóságoknak gyakorlatilag nincs lehetőségük Kim Jodzsongot és Pak Dzsongcsont felelősségre vonni.

A Korea-közi viszony a tavaly februári amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó kudarca óta feszült. Szakértők szerint Phenjan a konfliktus elmérgesedésével akar nyomást gyakorolni az Egyesült Államokra.