Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Még mindig nagyon nehéz az Egyesült Államokban a gazdasági környezet - kommentálta a washingtoni Fehér Ház pénteken azt, hogy a stagnálást valószínűsítő várakozásokkal szemben tovább csökkent decemberben a foglalkoztatottak száma az agrárszektoron kívüli ágazatokban.


Robert Gibbs szóvivő egyenesen kiábrándítónak nevezte a munkaügyi minisztérium aznap közölt adatait; 85 ezer állás szűnt meg, és a munkanélküliségi ráta nem változott novemberhez képest, a 26 éves csúcsnak számító 10,0 százalékon maradt - jelentette az MTI washingtoni tudósítója.


Gibbs elmondta: a jelenlegi recesszió több mint két évvel ezelőtti hivatalos kezdete óta 7 millió munkahely szűnt meg. Hozzátette, még hosszú út áll a gazdaság felépülése előtt.

A szóvivő úgy fogalmazott: Barack Obama elnök minden reggel a gazdaság állapota miatt aggódva kel, és mindent megtesz az üzleti környezet, a foglalkoztatási mutatók javítása érdekében.


Gazdasági elemzők szerint a gyenge adatok arról tanúskodnak, hogy a vállalatok - bár a gazdaság a harmadik negyedévben ismét növekedni kezdett, és valószínűleg a negyedik negyedévben is átlagosnál erősebb volt a növekedés - óvatosak, nem sietnek a korábban elbocsátott munkaerő visszavételével. Jóllehet recessziók után a foglalkoztatottság csak fáziskéséssel szokta követni a gazdasági helyzet javulását, a befektetők és közgazdászok mégis arra számítottak, hogy az év utolsó hónapjában már javulnak a munkaerőpiaci adatok.


Elemzők szerint az is kétséges lehet, hogy a privát szektor képes lesz-e fenntartani a gazdasági növekedést, amikor a kormány és a központi bank visszavonja majd a krízis miatt hozott rendkívüli támogatásokat és ösztönző intézkedéseket.


Az ellenzéki republikánusok a lehangoló munkanélküliségi adatok nyilvánosságra hozatala után azonnal támadták Obamát, mondván, hogy a 787 milliárd dolláros ösztönző csomag, valamint a drága egészségügyi reform lehúzza a gazdaságot.


A központi bank, a Fed, valamint a legtöbb üzleti elemző várakozása szerint a munkanélküliség aránya egész évben meg fogja haladni a 9 százalékot.