Plasterk megegyezett az érintettekkel, a kártalanítási megállapodás összértéke mintegy 3 millió euró. A hiányzó remekművek között található Karel Appel alkotása, a Gyilkosság II, amelynek értékét több mint 50 ezer euróra becsülik. Közben a minizster más intézményekkel is egyezségre jutott, összesen 2 millió euró értékben. Mint kiderült, nem csak festmények tűntek el, hanem szobrok, sőt, értékes bútordarabok is. A minisztérium az elmúlt két évben megpróbálta visszaszerezni a hiányzó értéktárgyakat, ám csak kétszázat sikerült fellelniük, ezek a kölcsönadott 2800 alkotás összértékének mintegy 2 százalékát teszik ki. A botrányos esetből okulva Plasterk a jövőben szigorúbb szabályokhoz köti a műalkotások kölcsönadását, és sorsuk nyomon követését lehetővé tevő szerződések bevezetéséről is határozott.