Nataila Gavrilita moldovai miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy országa a gazdasági és szociális válság határára került az orosz állami gázmonopóliummal, a Gazprommal folytatott vitája miatt, ezért sürgősen az EU támogatására van szüksége – írja a Financial Times. A következő két-három hét kritikus lesz – mondta a kormányfő a brit üzleti lapnak adott interjújában. Eljött az ideje, hogy Moldova barátai nagyobb segítséget nyújtsanak.

A volt szovjet tagköztársaságban rendkívüli állapotot hirdettek, miután a Gazprom harmadával csökkentette gázszállításait, és azzal fenyegetőzött, hogy végleg elzárja a gázcsapot, ha az ország kormánya nem megy bele az energiahordozó árának emelésébe. Emellett egy a tárgyalásokhoz közelálló forrás azt suttogta a Financial Times fülébe, hogy az orosz vállalat hajlandó lenne kevesebbet kérni, amennyiben a chisinaui kormány lemondana egyes EU-párti lépéseiről.

Gavrilita nem kommentálta kormánya tárgyalásait a Gazprommal, mondván folyamatban lévő ügyekről nem nyilatkozik. Ugyanakkor azt mondta, hogy örülne, ha nem kellene választania az olcsóbb gáz és a szorosabb európai uniós kapcsolatok között. A moldovai válság része az egész Európát sújtó gázhiánynak, amiért sok szakértő az oroszokat vádolja. Szerintük Moszkva így akarja elérni, hogy az EU hozzájáruljon az Ukrajnát elkerülő északi áramlat 2 gázvezeték megnyitásához.

Ugyan, kérem

Moszkva tagadja, hogy a politika szerepet játszana a Gazprom és a moldovai kormány tárgyalásaiban. Tisztán kereskedelmi vitáról van szó – az orosz álláspont szerint. Ugyanakkor bizonyára nem örültek a Kremlben annak, hogy Gavrilita elkötelezetten EU-párti Akció és Szolidaritás Pártja nyáron megnyerte a parlamenti választásokat Moldovában, mégpedig meggyőző fölénnyel, 52,7 százalékos szavazati aránnyal, miközben legnagyobb versenytársa, az oroszbarát Kommunisták és Szocialisták Blokkja csak 27,2 százalékot ért el.

Az EU október utolsó napjaiban 60 millió euró támogatás átutalása mellett döntött, ami az ország 20 napra való gázimportjának kifizetésére elég. Gavrilita úgy értékeli ezt, hogy lélegzetvételnyi időt adott a tárgyalásokra, miközben a 24. órában vannak. A miniszterelnök szerint a piaci árak alapján 800 millió euróra lenne szükségük a következő öt hónapban ahhoz, hogy alternatív gázimporttal kiválthassák az orosz szállításokat a téli időszakban. Szerinte a 2,6 milliós ország támogatási igénye nem lehet komoly teher az uniónak.

Más lehetőségek

Moldova október utolsó hetében vásárolt először nem orosz forrásból származó gázt a nyílt piacon. Az összesen ötmillió köbméter energiahordozó, amire így szert tettek, kevesebb, mint kétnapi szükséglet kielégítésére elég. Chisinau tárgyal a lengyel és a román nemzeti gazszolgáltatókkal, továbbá nemzetközi gázkereskedő cégekkel, amelyeknek Ukrajnában vannak betárolt készleteik. A fő cél, hogy az azonnali szállítású áraknál olcsóbban jussanak hozzá az energiahordozóhoz, ezért hosszú távú szállítási szerződés kötését is vállalnák.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főmegbízottja azt a kommentárt fűzte a 60 millió euró átutalásához, hogy ez az első lépés a segítségben. Ugyanakkor nem szeretnék, ha a pénz a Gazprom zsebébe kerülne. Nem tilthatják meg a moldovai kormánynak, hogy szerződjön az orosz céggel, ám erősen ellenzik, hogy egyesek fegyverként használják a gázkereskedelmet. Gavrilita azt mondta, hogy tovább tárgyalnak a Gazprommal, és nyitottak a megállapodásra egy gazdasági alapokon álló, kiszámítható kapcsolatrendszer keretében.