"Természetesen nem teszünk semmiféle engedményt azon fenyegetések közepette, amelyek folyamatosan elhangzanak a közelegő egyeztetések nyugati résztvevői részéről" - fogalmazott a politikus az MTI szerint. Rjabkov azt mondta, az orosz kormány borúlátó a tárgyalások sikerességét illetően a Washingtonból és Brüsszelből érkező "kedvezőtlen jelek" miatt.

"Elképzelhető, hogy a tárgyalások hirtelen megszakadnak" - mondta az orosz politikus, aki szerint semmit nem lehet kizárni. 

Az Ukrajna körül kialakult feszültség csillapítását célzó egyeztetéseket az orosz-ukrán határon hetek óta tartó feszültség árnyékában rendezik. Oroszország mintegy százezer katonát vont össze Ukrajna közelében, ami nyugtalansággal tölti el a nyugati országokat. Washington azt állította, hogy Moszkva invázióra készül. Oroszország tagadja ezt, és számos biztonsági garanciát követel a Nyugattól, egyebek között a NATO keleti bővítésének leállítását.

Pénteken Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az Észak-atlanti Tanács (NAC) rendkívüli, külügyminiszteri szintű ülését követően Brüsszelben viszont azt mondta, a NATO ajtaja nyitva áll a csatlakozni kívánó országok előtt.

Joe Biden amerikai elnök január elején telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Államok határozott választ ad, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát.

Vasárnap washingtoni források arról számoltak be, hogy a nyugati szövetségesek készek felajánlani, hogy kész korlátozni a hadgyakorlatok számát a térségben, valamint a rakétarendszerek telepítését is visszafogja, ha Oroszország hasonló engedményeket tesz. Az amerikai vezetés azt is jelezte, hogy teljes gazdasági fegyverarzenált vet be - köztük export- és importkorlátozásokat - Moszkva ellen, ha nem enyhít az ukrajnai helyzeten.

A svájci megbeszélést követően Oroszország és a NATO közötti találkozót tartanak várhatóan január 12-én Brüsszelben, majd az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) bécsi tárgyalási fordulója következik január 13-án.