A moszkvai metró bevezette új díjfizetési rendszerét, amelyről a fejlesztői azt állítják, hogy ez a világ első olyan díjszedési megoldása, amely az arcfelismerésen alapul - írja a Moscow Times. Más szóval készpénz, bankkártya és mobiltelefon nélküli technológiáról van szó, amely a metró 240 megállójának erre a célra kialakított forgóajtóinál működik.

Az érkezőnek nincs más dolga, mint belenézni a kamerába, semmit sem kell semmihez érintenie - mindta Makszin Liksutov, főpolgármester-helyettes arra utalva, hogy így még véletlenül sem ugorhat egy koronavírus a megérintett felületről az utazó kártyájára, telefonjára és onnan a kezére. Aki így akar közlekedni, annak meg kell adnia a közlekedési vállalatnak a fotóját és a bank- vagy utazási kártyája adatait és egy mobilalkalmazással fel kell iratkoznia a felhasználók közé.

Liksutov szerint az utazók adatait megfelelően titkosítani fogják, ám civil aktivisták aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban a kártékony illetők bármelyik megadott azonosító és más adatok lelophajtáj. A főpolgármester-helyettes szerint a metró utazóinak 15 százaléka fog jelentkezni az arcazonosításon alapuló rendszer használatára a következő három évben.

Moszkvában meglehetősen kiterjedten - a civil jogvédőket aggasztóan elterjedten - használják az arcfelismerésre alapozó biztonsági rendszert, összesen 200 ezer kamera vizslatja az emberek arcát a hivatalos kommunikáció szerint bűnözőkre vadászva.

Az ezzel kapcsolatot vitát felizzította a Kommerszant gazdasági lap cikke, amely szerint a közszolgáltatások feltöltött személyes adatokat automatikusan megosztják az állami biztonsági szervekkel. A moszkvai önkormányzat tagadja ezt, ám a Kreml emlékezetet arra, hogy a hatóság törvény adta joga felhasználni a közintézmények internetes oldalin megjelenő személyes adatokat.