Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mosztafa Madbúli egyiptomi miniszterelnök, valamint a kabinet legtöbb minisztere és magas rangú tisztviselője egész nyáron az Egyiptom északi partvidékén található Al Alamein szálloda luxuslakosztályaiból kormányozta Egyiptomot – mondta a kabinethez közel álló forrás a The New Arabnak, megerősítve az Al-Arabí al-Dzsadíd című lap egy korábbi beszámolóját.

Egy olyan időszakban, amikor a mintegy 102 milliós egyiptomi lakosság közel egyharmada a szegénységi küszöb alatt él, Madbúli és miniszterei a nyarat családjukkal együtt több mint 2000 dollár/éjszaka (775 ezer forint/éjszaka) értékű lakosztályokban töltik az adófizetők költségén. A Földközi-tengerre néző Alamein a legdrágább szállodának számít Egyiptomban.

„A szálloda szobáinak és lakosztályainak magas árainak oka, hogy magas rangú üzletemberek jelentkeznek be oda, hogy a hét folyamán találkozzanak a miniszterekkel, és üzleteket vitassanak meg velük” – mondta a lap forrása, hozzátéve, hogy egyes miniszterek, akiknek Kairóban kell maradniuk, szerdán érkeznek a szállodába, és a hétvége után távoznak.

A tisztségviselők több millió egyiptomi font értékű tartózkodásának költségeit a forrás szerint a kormány fedezi. 

Teljes válságban az egyiptomi gazdaság

A kormány szállodai munkavakációja azért visszás, mert Egyiptom az elmúlt hónapokban gazdasági nehézségekkel küzdött. Márciusban az egyiptomi font értéke mintegy 17 százalékot zuhant az amerikai dollárral szemben, miután az infláció egyre felgyorsult a legtöbb terméknél, különösen az élelmiszerárak emelkedtek.

Korábban decemberben az egyiptomi elnök, Abdel Fattah esz-Szíszi korlátozta az alacsony jövedelmű háztartásoknak nyújtott ingyenes és támogatott élelmiszeradagokat, ekkor beszüntette az újdonsült házasok élelmiszeradagját, ami országszerte széles körű bírálatokat váltott ki. Minden család havonta fejenként 55 font (21250 forint) értékű ingyenes támogatásra jogosult, emellett naponta öt baladit, vagyis egyiptomi lapos kenyeret kap. A szegény egyiptomiak, akik a nap minden étkezésében a kenyérre szorulnak, mindig is panaszkodtak a számukra engedélyezett korlátozott mennyiségre.

A jelenlegi emelkedő árak mellett az ingyenes fejadagok havonta fejenként majdnem két üveg étolajat vagy négy kilogramm rizst érnek.