Egy 40 országból álló koalíció (melynek EU-s tagállamok mellett Svájc, Uruguay és Ghána is tagja) az előbbi mellett érvelnek, kiegészítve az intézkedéseket a műanyag-előállítás visszaszorításával. Úgy vélik, közös nemzetközi keretmunka nélkül nem képesek elérni a céljaikat.

Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia azonban ellenkező álláspontot képvisel. Az amerikai külügyminisztérium közölte: országuk elkötelezett amellett, hogy kormányokkal és más érdekeltekkel közösen dolgozzon az INC által kitűzött célok eléréséért, azonban egy olyan struktúrát tart ideálisnak, amelyben, akárcsak a párizsi klímaegyezményben, a tagországok más-más mennyiségű szennyezéscsökkentési célok eléréséért dolgoznak - írja a lap.

António Guterres ENSZ-főtitkár az esemény kapcsán a Twitteren úgy nyilatkozott: a műanyag nem más, mint álruhába bújt fosszilis tüzelőanyag, amely "súlyos fenyegetést mér az emberi jogokra, az éghajlatra és a biológiai sokféleségre".

A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet szerint hathatós megállapodás hiányában a műanyagtermelés megduplázódhat a következő 10-15 évben, 2050-ig pedig akár meg is háromszorozódhat. Már olyan távoli helyeken, mint a Spitzbergák is lehet találni műanyag hulladékot.