Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tomislav Karamarko, a párt elnöke ugyanakkor arról nem kívánt nyilatkozni, mely pártokkal próbál meg új parlamenti többséget létrehozni. A HDZ elnöke arról is beszélt, hogy az elnökség tagjai között voltak olyanok, akik azt kérték, hogy mondjon le a kormányban betöltött tisztségéről, de ők kisebbségben maradtak. Szerinte az, hogy Tihomir Oreskovic technokrata kormányfő vezesse a HDZ-ből és a Híd Függetlenek Listájából álló kormányt a pártok vezető emberei nélkül, "összeegyeztethetetlen".
Arra az újságírói kérdésre, hogy a HDZ továbbra is koalícióban marad-e a Híddal, Karamarko azt válaszolta: "Olyan körhintát, hogy a HDZ még egyszer leüljön tárgyalni a Híddal, nem fognak látni".

Oreskovic rendkívüli zágrábi sajtóértekezletén pénteken lemondásra szólította fel mindkét helyettesét a kormányválság megoldása érdekében. Kijelentette, hogy a Tomislav Karamarko első miniszterelnök-helyettes és Bozo Petrov miniszterelnök-helyettes között kialakult vita és személyes ellentét túl nagy teher a kormánynak és az országnak, ezért a nemzeti érdek azt kívánja, hogy mindketten mondjanak le tisztségükről.

Petrov pénteken a sajtónak úgy nyilatkozott: ha a lemondása kell ahhoz, hogy az ország jobb jövő felé induljon el, és a helyzet stabilizálódjon, akkor ő hajlandó félreállni. Karamarko azonban az esetleges lemondást azonnal elutasította és még pénteken kijelentette, hogy nem akarnak előre hozott parlamenti választásokat. Továbbá jelezte, hogy Tihomir Oreskovic többé nem élvezi a HDZ bizalmát. A kormányfő visszahívásáról a HDZ elnöksége szombaton nem hozott döntést, előbb tárgyalni akarnak pártjuk parlamenti képviselőivel.

Az új kormány megalakulása óta nagy a feszültség a két kormánypárt, HDZ és a Híd között. A helyzet még inkább súlyosbodott, amikor a Nacional című horvát hetilap egyik számában megszellőztette, hogy Tomislav Karamarko első miniszterelnök-helyettes felesége, Ana Saric Karamarko cége két évig szerződésben állt Jozo Petrovic cégével, amely a Molt is tanácsokkal látta el.

Megtépázta a renomét a válság

Két héttel később a horvát Szociáldemokrata Párt (SDP) bizalmatlansági indítványt nyújtott be Tomislav Karamarko ellen. Nem sokkal később a Híd kormánytagjai megvonták a bizalmat Tomislav Karamarkótól, valamint Petrov bejelentette, hogy a Híd képviselői ugyanígy fognak voksolni a parlamentben is. A kezdeményezésről legkésőbb június 18-ig dönt a nemzetgyűlés.
Zarko Puhovski politikai elemző az N1 horvát hírcsatornán szombaton arról beszélt, hogy a HDZ minden bizonnyal bizalmatlansági indítványt nyújt be Oreskovic ellen, Zeljko Reiner házelnök pedig valószínűleg még Kramarko bizalmatlansági szavazása előtt napirendre tűzi Oreskovic visszahívását. Amennyiben a miniszterelnöktől a parlament megvonja a bizalmat, automatikusan a kormány is megbukik, Kolinda Grabar-Kitarovic államfőnek pedig újra konzultációra kellene hívnia a pártokat. Az új miniszterelnök-jelöltnek 30 napja lesz rá, hogy biztosítsa a parlamentben a kormányzáshoz szükséges többséget, amennyiben azonban nem jár sikerrel, az államfő kiírja az előre hozott választásokat.

A CRO Demoskop legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az ellenzéki SDP a tavalyi választások óta először átvette a vezetést és az első helyen végzett 30,5 százalékkal. Második helyre került a kormányzó HDZ 26,3 százalékkal. A harmadik helyet az Élőlánc (Zivi zid) politikai szervezet foglalta el 7,4 százalékkal, míg a Híd a negyedik helyre csúszott vissza 6,4 százalékkal. Az elmúlt egy hét eseményei leginkább a HDZ-nek ártottak. A Hídnak ellenben sikerült megállítania népszerűségének hónapok óta tartó zuhanását.