Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nagybecskereki közgyűlés elfogadta az Écska település szabályozási tervéről szóló határozatot, amely lehetővé teszi majd, hogy ötemeletes épületek épülhessenek a faluban. A döntést a nagybecskerekiek egy része ellenzi - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. A Polgári fordulat nevű civil szervezet közleménye szerint öt ötemeletes épület építését tervezik mintegy 30 ezer négyzetméteren, ezért jelentős erdőterületet kellene építési területté alakítani.

A projekt több ezer kínai állampolgár betelepítését vonná magával, ami teljes mértékben megváltoztatná a jelenleg 3500 lelket számláló Écska település demográfiai összetételét, és annak környezetét. Ennek hátterében a kínai Linglong cég kérése áll, akik öt ötemeletes épületből álló komplexumot szeretnének építeni, hogy oda, feltehetően a leendő Belgrád-Nagybecskerek autópályát építő munkásokat költöztesse majd be.

Az építkezésről szóló nyilvános vita során Nagybecskerek felelős urbanistája, Jelka Dorđevic véleményében kifejtette, hogy a tervezett épületek rontanák a sík vidéken elterülő falu látványát, illetve az sértené az erősebb szelek elleni védelmet, ami miatt Nagybecskerek közelében nem megengedhető ilyen magas épületek építése – mondják a civil szervezetnél.

Nagybecskerek polgármester-helyettese, Sasa Santovac szerint nagyon fontos az Écskához hasonló méretű településekkel kapcsolatos tervek és befektetések elfogadása. „A cél a hasonló kistelepülések helyzetének felmérése, és az új befektetési lehetőségek lehetővé tétele. Az Écskára vonatkozó tervvel bárki megismerkedhetett, mivel az két alkalommal harminc napig, egyszer pedig tizenöt napig volt nyilvánosan is megtekinthető.”