Joan Stuart Mill liberális filozófus egyszer lehülyézte a brit Konzervatív Pártot, és ezt vélhetően komolyan is gondolta. Ugyanakkor a toryk elég jól elvezetgették az Egyesült Királyságot ösztönösen keverve a hagyományok védelmét és pragmatikus kormányzást, amivel elkerülték, hogy szellemi és ideológiai absztrakciókat erőltessenek a társadalomra. Jól tennék, ha visszatérnének ehhez a gyakorlathoz – véli Philip Stephens, a Financial Times publicistája.

A pártelnökjelöltek versenyében, ami Boris Johnson miniszterelnök bukását követte, nem ezt látjuk, hanem egy olyan pártot, amely magával foglalkozik és hajlamos a belső frakcióharcokra. Ezt még akkor sem díjazzák a választók, ha a mostaninál kevésbé nehéz helyzetben akarja egy politikai erő kormányozni az országukat.

Johnson viselkedését, aki a brexit végrehajtásának ígéretével, nagy győzelmet aratva került hatalomra 2019 végén, csalódásként élték meg a britek, mert kormányzása "Az amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek" jegyében telt, miközben romlott az anyagi helyzetük. Egy olyan utód, aki nem praktikus megoldásokat keres a kisember gondjaira, hanem ideológiával próbálja etetni őket, választási kudarcba vezetheti a pártot.

A stagfláció kísértete

Az Egyesült Királyságnak olyan kormányra lenne szüksége, amely a gyakorlati problémákra koncentrál, mivel a háztartások anyagi helyzetét satuba szorította egyik oldalon az infláció, a másikon a jövedelmeik növelését akadályozó gazdasági stagnálás, azaz a kialakulóban lévő stagfláció. A befektetésekre és a kereskedelemre a brexit gyakorol nyomást, ám a pártelnökválasztás résztvevői egymást túllicitálva fogadkoznak, hogy tovább fognak harcolni Brüsszellel az Észak-Írország körül kialakult kereskedelmi vitában.

A szavazók akkor fognak a következő kormány mellé állni, ha az fel tud mutatni egy menetrendet, ami elvezethet nehéz anyagi helyzetük javulásához. Az ukrajnai háború és az európai szomszédok okolása minden bajukért, nem fog működni. A brexitet azzal adták el a toryk, hogy gazdasági szabadságot hoz az európai béklyók levetésével, ám a brit infláció magasabb, a növekedés alacsonyabb, mint az EU nyugati tagállamaiban.

A józan ész hiánya

A toryk a brit üzleti lap szakírója szerint belebonyolódtak az ideológiai vitákba. Ennek jegyében az elnökjelöltek adócsökkentéseket ígérnek a legendás miniszterelnökök Margaret Thatcher nyomába lépve, ám megfeledkeznek arról, hogy Thatcher a költségvetés rendebe tételével kezdte kormányzását. Nem véletlen, hogy Kenneth Clarke korábbi pénzügyminiszter „populista nonszensznek” minősítette az adócsökkentési ígéreteket.

Hasonló a helyzet a brexittel, amit Johnson egyfajta vallássá emelt (éppen ezért a brexiterek hajlamosak egyfajta EU-párti összeesküvésnek tekinteni a megbuktatását). Még a viszonylag visszafogott jelöltek is azt ígérik, hogy kitartanak a Johnson-kormány törvényjavaslata mellett, amellyel London felrúgná az Észak-Írország státuszáról 2019-ben kötött EU-brit egyezményt. A Financital Times szakírója szerint nem kéne folytatni a harcot az unióval ezzel a törvénnyel súlyosbítva, mert ez hosszas pereskedéssel színezve szerződésszegővé teszi a szigetországot.

Mintha más kormányzott volna

Az elnökválasztás jelöltjei úgy ostorozzák elődeik tevékenységét, mintha 2010 óta nem a toryk, hanem egy másik párt kormányozta volna az Egyesült Királyságot. Ez a baj az ideológiai kormányzással: soha nem lehet megfelelni az hit és képzelet szülte ideáloknak. Mint ahogy a kormányzás sem tud megfelelni ezeknek. Mennyivel egyszerűbb volt, amikor a toryk a nemzeti hagyományok és értékek fenntartása mellett igyekeztek körültekintően menedzselni az ország modernizálását. Akkoriban a „hülye párt” volt a brit társadalom természetes választása a kormányzásra.