A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a péntek éjjel Londonban bejelentett döntést, hogy az év eleje óta beérkezett makrogazdasági, foglalkoztatási és államháztartási adatok tanúsága szerint a brit gazdaság és a közfinanszírozás a vártnál ellenállóbbnak bizonyult a koronavírus-válság okozta sokkhatásokkal szemben.

Mindezek alapján a Fitch az általa eddig valószínűsített 5 százalékról 6,6 százalékra javította a brit hazai össztermék (GDP) reálértéken számolt idei növekedési ütemére szóló előrejelzését, és 7,3 százalékról 5,4 százalékra csökkentette az idei egész éves átlagos munkanélküliségi rátára adott prognózisát.

Az erőteljesebb gazdasági aktivitás nagyobb adóbevételeket eredményez, és ez hozzájárul majd az államháztartási hiány csökkenéséhez a koronavírus-járvány hatásainak kivédését célzó költségvetési gazdaságélénkítő kiadások ellenére is - áll a Fitch Ratings pénteki elemzésében.

A hitelminősítő ennek alapján azzal számol, hogy a GDP-arányos brit államháztartási hiány az idén 10,7 százalékra csökken a 2020-ban mért 12,2 százalékról.

A Fitch hangsúlyozza, hogy a brit államadós-osztályzat januárban elvégzett előző felülvizsgálatának idején 2020-ra 16,2 százalékos, az idei évre 12 százalékos deficitet várt a brit államháztartási egyenlegben.

A brit gazdaság jelentős ütemű élénkülését a legutóbbi ágazati aktivitási mérőszámok is jelzik.

Az IHS Markit pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) közös felmérése szerint a brit hazai össztermék 80 százalékát előállító szolgáltatási ágazat szezonálisan kiigazított beszerzésimenedzser-indexe (BMI) májusban 62,9-re emelkedett az áprilisi 61,0-ről.

Az 50 feletti BMI-indexek a vizsgált szektorok aktivitásának élénkülését jelzik.

A brit szolgáltatási ágazat teljesítménye a májusi mérőszám alapján 1997 májusa óta nem tapasztalt ütemben élénkül.

Az IHS Markit modellszámításai szerint a feldolgozóipari és a szolgáltatási ágazat együtt számolt kompozit BMI-mutatójának súlyozott átlaga az áprilisi 60,7-ről a múlt hónapban szintén 62,9-re emelkedett.

Ez a brit gazdaság két fő pillérét alkotó szektor legmagasabb kompozit aktivitási mérőszáma azóta, hogy ennek a mutatónak a rendszeres havi összeállítása 1998 januárjában elkezdődött.

A Fitch Ratings a brit szuverén osztályzati kilátás stabilizálásához fűzött pénteki elemzésében közölte: várakozása szerint a GDP-arányos brit államadósság-ráta 110 százalékon tetőzik 2024 végén, 10 százalékponttal alacsonyabban a brit államadós-besorolás előző, januári felülvizsgálatának idején várt szintnél.

Ez is magas államadósság-teher, hiszen az "AA" osztályzati kategóriában szereplő többi ország államadósság-rátájának mediánértéke jelenleg 46,1 százalék a Fitch besorolási listáján.

A hitelminősítő közölte ugyanakkor: a magas brit államadósságból eredő kockázatokat enyhítik a rendkívül kedvező finanszírozási kondíciók és a szintén kedvező adósprofil.

A szuverén adósságállomány átlagos lejárata az idei első negyedév végén 14,8 év volt. Ez a leghosszabb átlagos futamidők közé tartozik a Fitch besorolási listáján szereplő államadósok mezőnyében, és mindez korlátozza a kamat- és a refinanszírozási kockázatokat - áll a hitelminősítő elemzésében.

A Fitch hangsúlyozza: a Bank of England mennyiségi enyhítési programja és a font tartalékvaluta-státusa is hozzájárul a brit gazdaság erőteljes finanszírozási rugalmasságához.