II. Erzsébet 1952. február 6. óta Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága, valamint a nemzetközösségi királyságok királynője, a Nemzetközösség és az anglikán egyház feje, a hit védelmezője. A 70 éves évfordulót platina jubileumként ünneplik a szigetországban és a világ minden táján annak ellenére, hogy a 95 éves királynő az utóbbi években lényegében visszavonultan él, kevés közszereplést vállal - írta az AFP. Ennek megfelelően 2022. február 6-án nem tartanak nagy ünnepségeket, a királynő január 23-án visszavonult az Észak-Angliában lévő, több mint nyolcezer hektáros Sandringham birtokra. Az elmúlt évtizedekhez hasonlóan apja halálának napján nem tartanak nyilvános rendezvényeket.

A platina jubileumot júniusban tervezik megünnepelni katonai parádéval és nagy koncerttel, utcabálokkal és rengeteg résztvevővel tartott piknikekkel, illetve egy izgalmas című Platinum Pudding Competition versennyel. Az eseményre emlékérmeket vertek, amelyek emlékeztethetik a birtokosaikat az első brit uralkodóra, aki legalább 70 éven át ült az ország trónján.

A királynő uralkodása 25 éves korában kezdődött, miután apja VI. György 56 éves korában tüdőrákban meghalt. Éppen Kenya eldugott részén csodálta a zabolátlan természetet férjével, Fülöp herceggel, amikor élete óriási fordulatot vett. Azóta ő képviseli az állandóságot egy olyan világban, amely szociálisan, politikai-gazdasági szempontból és kulturálisan is szélsebesen változik. Hozzá kötődik az Egyesült Királyság második világháború utáni története, amelyben a brit birodalom a nosztalgikus emlékek homályába veszett.

Nagy elődök

Az írott világtörténelemben mindössze három olyan uralkodó akadt, aki több mint 70 éven át volt hatalmon. Talán a legismertebb XIV. Lajos francia király, aki 72 éven és 110 napon állt országa élén 1643-tól 1715-ig. A másik hosszan uralkodó államfő Bhumibol Adulyadej, Thaiföld királya volt, aki 70 éven és 126 napon át uralkodott 1946 és 2016 között. II. János liechtensteini herceg 70 éven és 91 napon át ült országa trónján 1858 és 1929 között.

A sandringhami pihenés segíthet II. Erzsébetnek feledni azt a botrányt, amely második – hírek szerint legkedvesebb – fiát, András yorki herceget övezi, akit egy amerikai polgári perben szexuális zaklatással vádolnak. A királynő az ügy miatt kénytelen volt megfosztani gyermekét minden tiszteletbeli katonai rangjától és jótékonysági pozíciójától, ami súlyos árnyékot vet a királyi családra és a platina jubileumra. A 61 éves András emiatt gyakorlatilag távozni kényszerült a közéletből.

Méltatlan közjáték

Az évfordulót megelőző napokban egy méltatlan közjátéktól volt hangos a sajtó, amihez hasonló kínos ügyek sajnálatos módon nem voltak ritkák az elmúlt évtizedekben a brit királyi család körüli felhajtás közepette. Egy brit üzletember közvetítésével egy kínai gyártó több mint tízezer porcelán teáskészletet gyártott a jubileumra, amelynek darabjain többször is szerepel a királynő arcképe egy kínos helyesírási hibát tartalmazó felirattal - tudósított az esetről a Woman&Home hírportál. A „To Commemorate the Platinum Jubilee” helyett a „To Commemorate the Platinum Jubby” szöveget írták a tárgyakra. A jubby szó jelentése az angol szlengben nagyszerű, briliáns.

A hibát csak az áru leszállításakor az angol kikötőben vették észre, és a királynő jubileumi ünnepségeit szervező bizottság betiltotta a teáskészlet értékesítését. Ezzel a kínai gyártó a pénzügyi csőd közelébe került, ugyanis az áru értéke hibátlanul 323 892 font (138 millió forint) lett volna. Így ennek tizedéért, 32 400 fontért (darabját három fontért, 1200 forintért) akarják értékesíteni gyűjtőknek, akik a hibás termékek ismert értékállóságára bazírozva vásárolhatnak belőle.