A karibi térségben lévő Barbados szigete, amelyet sokan csak "Kis Angliaként" emlegetnek november 30-ától köztársaságra változtatja államformáját - írta a National Geographic. Miután ez a királyság helyébe lép, új elnök veszi át az államfői tisztséget II. Erzsébet királynőtől, aki eddig betöltötte az államfői posztot. A sziget első elnöke a jelenlegi főkormányzó, Dame Sandra Mason lesz.

Mason új pozícióját a helyi parlament mindkét háza elfogadta, ami azt jelenti, hogy az államformáról folytatott, 40 éves maratoni vitát követően, illetve 55 évvel azután, hogy az ország 1966-ban gyarmatból hivatalosan függetlenné vált, a brit közjogi örökség utolsó elemétől is megválnak. Valójában egy még hosszabb utazás ér a végére, hiszen a barbadosiak az 1600 években lázadtak fel először a britek ellen, amikor az Európából érkezett telepesek maguknak követelték a szigetet.

A helyiek nem sokat fognak érzékelni közvetlenül a változásból, ugyanis az elnöknek - a királynőhöz hasonlóan - gyakorlatilag ceremoniális szerepet biztosít az alkotmány. A valóságos hatalom - ahogy az az alkotmányos monarchiákban lenni szokott - a miniszterelnök és kormánya kezében van. A szigetet egyébként adóparadicsomnak tartják. Még a brit Nemzetközösségből sem lép ki Barbados, amelynek 54 tagja főként a szigetország volt gyarmata.

Kép: AFP

A legfontosabb változás az lesz, hogy Barbadosnak a jövőben nem kell az angol királynő belegyezését kérnie ahhoz, hogy kinevezze a világ különböző országaiban a szigetet képviselő nagyköveteket és más diplomatákat. A barbadosiak legtöbbje számára a szakítás a brit koronával azt jelenti, hogy végleg lezárják gyarmati múltjukat és saját identitásuknak megfelelően a saját kezükben tartva sorsukat élhetnek tovább.