Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentette ugyanakkor azt is, hogy megerősíti az elsőrendű, "Aa2" szintű brit szuverén besorolást. A brexit-korszakot jellemző, növekvő szakpolitikai döntéshozatali tehetetlenség, sőt az időnkénti bénultság mutatja, hogy a brit intézményi keretrendszer hagyományosan kiemelkedő működőképessége és kiszámíthatósága milyen mértékben gyengült - írják az indoklásban.

Az elmúlt hónapok parlamenti fejleményei feltárták, hogy a törvényalkotók, a szakpolitikai döntéshozók és az adminisztratív testületek képtelenek olyan konszenzusra jutni, amelyre a brexit-folyamattal kapcsolatos, széles körben elfogadható hozzáállás megteremtéséhez szükség lenne. A Moody's szerint a brit intézményi erősség eróziójának katalizátora a brexit, és ez meglátszik egyebek mellett a kormányzati hatékonyság és a jogállamiság világbanki mérőszámainak kismértékű, mégis nagy jelentőségű gyengülésében. Az intézményrendszer erősségének e hanyatlása strukturális jellegűnek tűnik, és valószínű, hogy a folyamat túlmutat a brexiten, tekintettel a mélységes társadalmi és politikai megosztottságra.

A Moody's szerint a költségvetés-politikai környezet romlását az adatok máris egyértelműen jelzik: az ország több évnyi költségvetési konszolidáció után is erősen eladósodott, a hazai össztermékhez (GDP) mért bruttó államadósság-ráta alig csökkent a 2015-ben mért 86,9 százalékos legutóbbi csúcsról, és valószínűtlen, hogy középtávon jelentősebben mérséklődne.

A Moody's alapeseti előrejelzése szerint a brit államadósság-ráta a következő 3-4 évben is 85 százalék körül lesz, de megvan a kockázata annak, hogy növekedésnek indul. A jelenlegi politikai klímában ugyanis a Moody's nem lát érdemi nyomást adósságcsökkentő célú költségvetési politika meghonosítására, sőt inkább a kiadások növelését célzó nyomás erősödik. Mindeközben egyelőre nem világos, hogy e kiadásnöveléseket milyen pótlólagos bevételekből lehetne finanszírozni, a politikailag elfogadható kiadáscsökkentésekre pedig csekély a mozgástér. A hitelminősítő szerint e költségvetési kihívásokat jó eséllyel csak erősíti a vártnál gyengébb gazdasági növekedés.

A brexitről döntő, 2016 júniusában tartott népszavazás óta a brit üzleti szektor beruházásai reálértéken 1 százalékot meghaladó mértékben visszaestek, jóllehet más fejlett gazdaságokban ugyanezen időszakban nőtt az üzleti beruházások értéke. A beruházási aktivitás annak ellenére is gyenge, hogy kedvezők a hitelkondíciók és korlátozott a kapacitástöbblet a brit gazdaságban. A cég szerint valószínűtlen, hogy ebben gyors fordulat történik, mivel nem valószínű az sem, hogy enyhül a brexitből eredő bizonytalanság a kereskedelmi partnerekhez fűződő jövőbeni viszonyrendszerrel kapcsolatban.

Az EU-hoz fűződő majdani kereskedelmi kapcsolatok feltételeiről ugyanis a feleknek nehéz és elhúzódó tárgyalásokat kell majd folytatniuk, még akkor is, ha Nagy-Britannia megállapodásos módon, rendezetten lép ki az Európai Unióból, és valószínűtlen az is, hogy az unión kívüli kereskedelmi partnerekkel könnyebb lesz a tárgyalási folyamat. A hitelminősítő szerint mindez sérülékenyebbé teszi a brit gazdaságot a sokkhatásoktól.

Egy másik nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings negatív figyelőlistán tartja az általa "AA" szintre sorolt brit államadós-osztályzatot. A negatív figyelőlista a negatív kilátásnál erőteljesebben utal az osztályzat leminősítésének lehetőségére. A Fitch a minap közölte, hogy fenntartja a negatív előjelű megfigyelést, mindenekelőtt a brexit-bizonytalanságból eredő járulékos gazdasági károk miatt. A cég szintén kiemelte ezek között az üzleti beruházások zuhanását, idézve a Brit Iparszövetség (CBI) legutóbbi felmérését, amely szerint a brit feldolgozószektor beruházási hajlandósága a tíz évvel ezelőtti globális pénzügyi válság óta nem tapasztalt mélységbe süllyedt. A Fitch mindezek alapján 1,5 százalékról 1,2 százalékra rontotta a brit gazdaság jövő évi növekedésére adott előrejelzését.