Németországban a gazdaság az euróövezeti recesszió ellenére idén és jövőre gyorsuló ütemben nő, a munkanélküliség csökken, az államháztartás pedig egyensúlyba kerül a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézeteinek csütörtökön bemutatott közös előrejelzése szerint. A hat német és egy-egy svájci és osztrák intézet tavaszi prognózisa alapján az Európai Unió legnagyobb gazdasága már tavasszal kilábal a múlt év végén kezdődött újabb visszaesésből. A hazai össztermék (GDP) 2013-ban 0,8 százalékkal, 2014-ben 1,9 százalékkal bővül. Az intézetek a legutóbbi, tavaly őszi prognózisukban nagyobb, 1 százalékos GDP-bővülést jeleztek 2013-ra.

Az új prognózis szerint a 82 milliós országban a regisztrált munkanélküliek száma idén 2,9 millió, jövőre 2,7 millió lehet, a foglalkoztatottak száma pedig jövőre meghaladhatja a 42 milliót. Az államháztartás idén egyensúlyba kerül, és 2014-ben 0,5 százalékos GDP-arányos többlettel zár az előrejelzés szerint. Az intézetek szerint 2013 elején élénkülés kezdődött a világgazdaságban, és várhatóan az euróövezeti gazdaság is lassan kikapaszkodik a recesszióból. A világgazdaság idén 2,5 százalékkal, jövőre 3 százalékkal bővülhet.

A németországi konjunktúrát a világgazdasági élénkülés mellett erősíti, hogy csökkent a bizonytalanság az euróövezet jövőjét illetően, ami enyhítette a pénzügyi piacokon kialakult feszültséget. Az enyhülést nem tartóztatta fel a ciprusi bankválság és az olaszországi politikai bizonytalanság, az euróövezeti válságállamokban pedig elkezdődtek a szerkezeti átalakítások, ezért abból lehet kiindulni, hogy az euróövezet válsága nem mélyül el újra.

Ugyanakkor a reformok következetes végrehajtása és sikere nem biztosított, előfordulhat, hogy a reformfolyamat lelassul, vagy kudarcba fullad, ami kiélezheti a piaci feszültséget és visszavetheti a német gazdaságot - figyelmeztetnek a kutatók.

A német kormány a közös kutatóintézeti előrejelzés alapján állítja össze saját prognózisát. A kormány a legutóbbi, januári előrejelzésében 2013-re 0,4 százalékos, 2013-ra 1,6 százalékos GDP-növekedést jelzett.

A német GDP a 2009-es rekord mértékű, 5,1 százalékos visszaesést követően 2010-ben 4,2 százalékkal, 2011-ben 3 százalékkal, 2012 egészében pedig 0,7 százalékkal nőtt, de a tavalyi utolsó negyedévben 0,6 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, ami a legnagyobb mértékű visszaesés volt a gazdasági válság eddigi legsúlyosabb szakasza, 2009 első negyedéve óta.

A jelentés összeállításában négy konzorcium vett részt. A müncheni ifo a zürichi KOF intézettel dolgozott, a kieli IfW a mannhemi ZEW kutatóival, a hallei IW a Kiel Economics elemzőivel, az esseni RWI pedig a IHS bécsi kutatóintézettel.