Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Alekszandr Medvegyev, a Gazprom alelnöke hétfőn befektetőknek azt mondta New Yorkban, hogy 2014. évi 345,24 dollárhoz képest tavaly 29,5 százalékkal 243,45 dollárra csökkent az Európába szállított földgáz átlagára. Elmondta még, hogy a Gazprom tavalyi részesedése az európai gázpiacon 31 százalékra, több évtizede legmagasabb szintre emelkedett. 2014-ben a Gazprom-részesedés 30 százalék volt.

Viktor Zubkov, a Gazprom igazgatótanácsának elnöke nemrég egy bécsi fórumon azt mondta, hogy a tavalyi első negyedévben a Gazprom ezer köbméterenként átlagosan 284 dollárt kért európai vásárlóitól, a folyó negyedévben viszont csak 180 dollárt.

A Gazprom a kőolaj árához köti az exportra szánt gáz árát 6-9 hónap eltolódással.

Ugyancsak hétfőn Igor Satalov, a Gazprom pénzügyi vezetőjének első helyettese azt mondta, hogy a gáztermelő idei költségvetése a kőolaj 50 dolláros átlagárából indult ki. "Ezzel párhuzamosan 35 dolláros olajárra is kidolgozott a Gazprom egy forgatókönyvet. Most pedig azt elemezzük, hogy mi lenne a helyzet 25 vagy 20 dolláros olajár esetében" - tette hozzá.

Egy másik Gazprom illetékes pedig arról számolt be, hogy a gáztermelő jelenlegi gázkészlete 36,2 ezer milliárd köbméter a 2014 végi 36,074 ezer milliárd köbméter után.