Alig másfél éve, hogy a Napi.hu-n megírtuk: egy közép-németországi kisvárosban, Marburgban úgy döntött a közösség, hogy a település radiológiai intézetének homlokzatát teljes egészében átépítik. Illetve: új "vakolatot kap" azzal, hogy az utcáról látható teljes frontot napelembe burkolják. A vasútállomástól nem messze, a Bahnhofstrasse 30. szám alatti épület újjászületése most befejeződött, és most már bárki megnézheti, hogy tényleg szebb még annál is, ahogyan azt a tervezőasztalon megálmodták. 

A városi önkormányzat közművei, a napelemes beruházásokat kezdeményező helyi egyesület, maga a radiológiai központ és a napelemes építészetre specializálódott, ezen keresztül a bauhaust újraértelmező Hagen Plaehn által kalákában tető alá hozott építkezés költségeiről anno nem írtak a német lapok, de a PV Magazine most megtudta, hogy magánbefektetőket is bevontak végül a beruházásba.

A marburgi radológiai intézet korábban meglehetősen semmilyen - vagy inkább: csúnya - épületnek számított. Az 1970-es évekből ott maradt formák és a fakó homokszín is rég kiment a divatból - és nem csak a városban amúgy kiemelt körzetben lévő egészségügyi épület közelében. Így az "átlényegítés" nem csak energetikai értelemben, hanem építészetileg is abszolút indokoltnak bizonyult.

Az ötszintes épület teljes délkeleti és délnyugati homlokzatát beborították napelemmel - ezek méretre szabott monokristályos panelekből álltak össze. A 120 darab, egyedi gyártású Sunovation modul között jó néhány speciális, ívelt panel; melyek 120, 271 és 577 wattos elemekből végül egy 50 kW teljesítményre képes mini naperőművé állt össze.

A felhasználás változott

Az eredeti elképzelés szerint a csodaépület által termelt áramot maga a radiológia használta volna fel, de ezt - főként technológiai megfontolásból - végül módosították a kivitelezés során. A sötét színű panelek ugyan nagymértékben korszerűsítik az épületet, de a homlokzaton megtermelt áramot egy, a város közszolgáltatójával kötött hosszútávú szerződésnek megfelelően "beadják" a városi közösbe, s azt a város egyik nagy orvosi rendelőjének energiaellátására fordítják.

 

Július 8-án megvolt az ünnepélyes épület újraavató is a marburgi radiológián
Kép: Sonneninitiative eV

Pénteken aztán hivatalosan is üzembe helyezték a rendszert, melyet Nadine Bernshausen polgármester máris a város új ékkövének nevezett. 

Azonban nem csak az épület kinézete rendhagyó - írja a PV Magazine -, hanem a homlokzatra épült  energetikai rendszer finanszírozása is: a beruházáshoz a tőként magánbefektetők biztosították, akik 12 300 eurós indulóáron tudtak beszállni az üzletbe. A már említett, 20 évre szóló áramtermelői szerződéssel pedig a műszaki és kereskedelmi irányítást vállaló marburgi egyesület, a Sonneninitiative eV számításai szerint évi öt százalék körüli hozamra lehet számítani.