Az oslói központtal működő Rystad Energy nem kevesebbet állít, minthogy leginkább a nagy méretű napelemes erőművek idézik elő azt a helyzetet, hogy a napelempanelek újrahasznosítása jó üzletté válik a világban. Sőt: a független norvég energiakutató és üzleti intelligencia vállalat által készített jelentés azt is levezeti, hogy a reciklikálás felfuttatása nélkül valójában a globális dekarbonizációs célok sem érhetők el.

A tanulmányt az Energy Global ismertette. A Rystad abból indult ki, hogy mivel az utóbbi években a napelem gyártás és telepítés, illetve e rendszerek elterjedési sebessége minden más energetikai beruházási tempót meghaladó, ez a görbe az élettartamuk végén is létrejön majd - a leszerelendő, kiváltandó tételekben lévő "szunnyadó érték" nemkülönben.

A napelempanelek újrahasznosítása iránti kereslet "az elkövetkező években az egekbe fog emelkedni” - ki is számolták: az így újrahasznosítható anyagok értéke jelenleg 170 millió dollár, ami 2030-ra több mint 2,7 milliárd dollárra ugrik majd fel. Ráadásul ez a növekedési sebesség is felpörög: az előrejelzések szerint az e szektorban újrahasznosítható anyagok értéke 2050-re a 80 milliárd dollárt is megközelíti majd.

A nagyméretű napelemes erőművek miatt alakul ki az a helyzet, hogy e nagyüzemek gyors növekedése a gyártási oldalon szűkülő nyersanyag-kínálati lehetőséget teremt, és így a napelemek gyártáshoz szükséges ásványok és ércek iránt növekvő kereslet megnyitja a lehetőségeket az újrahasznosítás előtt. Ez akkor is így van, ha jelen pillanatban a napelemek reciklikálása még nem igazán meghatározó - írta az Energy Global.

A Rystad elemzéséből az derül ki, hogy 2040-re, amikor a “kiszuperált” napelempanelek mennyiségét 27 millió tonnára becsülik, az újrahasznosított panelekből nyert anyagok a napelemes telepítéseknek már a jelenlegi 0,08 százaléknak a 75-szörösét, vagyis: hat százalékát fogják adni.

Igazi ezüstbánya

A jelenleg gyártott “általános” napelempanelekben a legtöbbet érő anyagok: az alumínium, az ezüst, a réz és poliszilícium. A Rystadnál úgy számoltak, hogy az ezüsté lesz a kulcsszerep, mert bár a rendszerek össztömegének ugyan csupán 0,05 százalékát teszi ki, de az értéke alapján már 14 százalékot.
Ugyanakkor a napelempanelek központi eleme, a poliszilícium jelenleg igen energiaigényes megoldásokkal reciklikálható csak, ezért az újrahasznosított poliszilíciumnak magas az ára is - kérdés, hogy lesz-e olcsóbb eljárás, vagy az anyag iránti kereslet elviseli-e a magas árat.

A norvég tanácsadó cégnél úgy számoltak, hogy a következő évtized közepére, amikor a napelemeket gyártó termelési volumen eléri az évi 1,4 TW méretet, az újrahasznosító iparnak ebbe már a gyártáshoz szükséges poliszilícium nyolc százalékát, az alumínium 11 százalékát, a réz két százalékát és az ezüst 21 százalékát kell tudnia biztosítani.

„A növekvő energiaköltségek, a továbbfejlesztett újrahasznosítási technológia és a kormányzati szabályozások utat nyithatnak egy olyan piac számára, ahol több lejárt potenciálú napelemet hasznosítanak újra, ahelyett, hogy a legközelebbi hulladéklerakóba szállítanák. A napelempanelek újrahasznosítása segíthet az üzemeltetők költségmegtakarítását, az ellátási lánc problémáinak leküzdését, és növelheti annak valószínűségét, hogy az országok teljesítik kitűzött napenergia-kapacitási céljaikat”

 – közölte Kristin Stuge, a Rystad energiaelemzője.

Az energetikai elemzők szerint a napelemekben található anyagok iránti kereslet azzal együtt nő majd, ahogyan az országok az energiafordulatukat végrehajtják, és ez valószínűleg magasabb árakat is eredményez majd.

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) nettó nulla kibocsátásról szóló forgatókönyve 40 százalékos napelemes termelési szinttel számol a világ energiatermelésében 2050-re. A Rystad Energy forgatókönyve viszont ennél meredekebb, 53 százalékos részarányt közöl - arra hivatkozással, hogy ez a minimum (méret)arány, amely képessé teheti a világot arra, hogy +1,6 Celsius-fokos szinten megállítsa a felmelegedést. Akár az IEA, akár a Rystad modelljének adatait tartjuk elérhetőbbnek, a tendencia egyértelmű: a több napelem nagyobb arányú újrahasznosítási pályára állítja az egész napelemes rendszert.

Forró pengétől a full platformig

Az újrahasznosításhoz a paneleket szét kell szerelni bontható elemeire; az alumínium keretet, a csatlakozókat, a panelt el kell egymástól választani, majd a panelt kell továbbbontani. Ez utóbbira már ma is vannak működő gépek: a japán NPC például felhevített késekkel egy perc alatt egy tábla szétbontásával képes végezni. De az ennél fontosabb, hogy a “a feladatot már kiadták”; a francia Soren a begyűjtéstől a feldolgozásig komplex iparágat szervez maga köré, az amerikai SolarCycle napelem-újrahasznosítási platformot indított, és az alapból e-hulladék kezelésére szakosodott szlovák Aerisoul is errefelé kacsintgat.

A Rystad szerint azonban a technológiai fejlesztések és a gazdasági szükségszerűség mellett a szabályozási mechanizmusok irányba állítását is igénylik. Ez utóbbi egyik úttörőjének is tekinthető lenne Magyarország, ahol a kormány 2015-ben környezetvédelmi termékdíjat vetett ki a napelemekre arra hivatkozással, hogy azok az életciklusuk végén külön kezelést igénylő termékké minősülnek át. A feltételes mód viszont azért indokolt, mert az e jogcímen beszedett adóból azóta sem fordítottak erre a célra; nincs napelemes reciklikálási alap, vagy legalább kísérleti jellegű projekt sem.

A világban a rendszerszintű újrahasznosítási protokollok kialakítása még várat magára, de ezügyben  az Európai Unió pionír szerepet vállat magára a Waste Electrical and Electroni Equipment (WEEE)  irányelv megalkotásával. A WEEE kötelezővé teszi, hogy a napelemekben használt anyagok legalább 85 százalékát be kell gyűjteni, illetve hogy annak 80 százalékát újra kell tudni hasznosítani. E szabályozási mechanizmus kidolgozása zajlik, a politika pedig a leginkább elősegíteni tudja ennek sikerre jutását.

Annál is inkább, mert amikor a norvég elemzők egy meglehetősen konzervatív számítást végeztek arra vonatkozóan, hogy ha az idén telepített-telepítésre kerülő napelemes rendszerek majd csupán 15 évig termelnek, akkor melyik régióban mennyi is lesz 2037-re az újrahasznosítási értéke ezeknek a rendszereknek. Nem az az igazán meglepő, hogy a globális telepítések mintegy 40 százalékát végző Kína van e sor elején, hanem az, hogy a becsült újrahasznosítási értéke ennek 3,8 milliárd dollárt tesz majd ki.

Az ország-rangsorban India (800 millió dollár) és Japán (200 millió dollár) következik Kína után, de azt, hogy mindenkinek van keresnivalója, azt a 9,6 milliárd dollár értékűre saccolt globális érték, és az ebbe beszámítandó Észak-Amerika (1,5 milliárd dollár ) és Európa (1,4 milliárd dollár) "szemétvagyona" is alátámasztja.