Márciusban újabb rekordon, 54,45 százalékon zárt a megújuló energiaforrások termeléséből származó energiamix részaránya - írta meg a Fraunhofer ISE német kutatóintézet. A legfrissebb adatok szerint a szél, napelem és más zöldenergia-források a nettó villamosenergia-termelésben ezzel újabb rekordot állítottak be. A korábbi csúcs tavaly májusban, 48,6 százalékot ért el.

Az adatok szerint a márciusi teljesítmény zömét a nagy arányú szélenergia-termelésnek köszönhetik a németek, mely egymaga 34,2 százalékot produkált a mixben. A szél csúcsnapja március 9-én volt, amikor egymaga 57,7 százalékot termelt a mixben. Márciusra esett az is, hogy a szélenergia nagyobb tortaszelet volt, mint a szén (a lignit a teljes mennyiség 17,1 százalékot produkált, a fekete szén tüzelésű erőművek pedig további 7,4 százalékot).

A legnagyobb arányú napelemes napenergia-termelésre egyébként március 30-án került sor, amikor a nettó fogyasztás 17,9 százalékát termelte meg. Márciusban biomasszából a nettó villamosenergia-termelés 8,1 százalékát, vízenergiából 4,7 százalékát termelték meg a német erőművek. 13,9 százalékig jutottak a nukleáris reaktorok, a gázüzeműek pedig 6,9 százalékig.

A megújulók térnyerése folyamatos (érdemes visszaidézni: 2014-ben az áramtermelésnek mintegy 27 százaléka származott megújuló forrásokból, vagyis: kevesebb, mint a fele a mostaninak!). A permanens bővülés egyik következménye, hogy vissza kellett vágni a támogatásukat, ami egyrészt olcsóbbá teszi a fogyasztók számára a rendszer működéséket (hiszen az ártámogatási többletet valójában ők finanszírozzák), másrészt viszont kordában tartja a beruházási hajlandóságot. Ez utóbbi az oka, hogy 2014 óta nem volt ennyire alacsony az egy hónapban telepített szélerőmű kapacitás szintje - ahogyan Bruno Burger, az Fraunhofer ISE Energy Charts részlegének vezetője megjegyezte: legkésőbb május végére ez is eléri a mélypontot.

Vestas

Így is igen izgalmas hónapok elé néznek a németek, hiszen márciusban volt olyan hét is már, ahol a megújulók részaránya hajszálnyira került a kétharmadtól. Ahogy az elmúlt években, most is az várható, hogy a május még "rátesz egy lapáttal" - márpedig erre nem biztos, hogy minden szereplő alaposan felkészült.

Összességében a megújuló energiaforrásokból származó villamosenergia-termelés 2019 első negyedévében jelentősen nőtt. Azzal, hogy a nettó termelés 45,4 százalékát érték el, ami 19 százalékkal több, mint a tavalyi részarány.

Csak a miheztartás végett: miközben Magyarországon 2010 óta nem épülnek új szélfarmok (a MET emiatt például Szerbiában épít egy több mint 100 MW-os szélerőművet), de a tavaly berobbant napenergia piaccal számoltan sem vagyunk Németországhoz mérhetők. Ott egy év alatt nagyobbat nőtt a megújuló energiatermelők részaránya, mint amire Magyarország zöldenergiában összesítve képes.