Az EVN és az ECO Wind a megtervezője és a kivitelezője annak a 24,5 MW teljesítményre képes, úszó fotovolataikus erőműnek, amely az alsó-ausztriaia mezőváros lényegében már használaton kívüli tavára telepítenek. A jövő tavasszal már bekapcsolni és üzembe helyezni tervezett rendszer 7500 otthont lát majd el zöldárammal - írta az Aviation Analysis

„A korábban használaton kívüli vízterületeket új módon használják fel” – mondja Johan Juncker, az ECOwind ügyvezető igazgatója, aki szerint "az ilyen rendszerek nagyon értékes kiegészítést jelentenek a klasszikus tetőtéri vagy nyílt terű napelemes berendezésekhez”. 

A projekt nem titkolt célja, hogy követhető példát mutasson más önkormányzatoknak is, hogy a saját energiaellátásukban igenis van mozgásterük és lehetőségük.  Gravenworth a kavicsbánya után visszamaradt bányatavát hasznosítja újra. „Készen állunk a megújuló energia jövőjére” – mondta Alfred Riedel, a település polgármestere, aki az Osztrák Önkormányzatok Szövetségének is az elnöke. 

A. hír arról nem szól, hogy a megtermelt árammennyiséggel mik a település és a beruházók tervei, az mindenesetre tág mozgásteret biztosíthat Grafenwörth számára, hogy a lebegő napelemes erőmű a lakosság villamos energia fogyasztásának a dupláját fogja tudni megtermelni.