Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kínai beruházásból épül és ha kész lesz, a kínaiaknak termel majd 25 évig biztosan extra bevételt Magyarország legnagyobb, 100 MW termelőkapacitásra kész napelemes erőműve. Kaposvár határában, összesen 200 hektáron el is indult a beruházás néhány nappal ezelőtt, amikor Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrrel együtt letették az alapkövét.

A kínai CMC (China National Machinery Import & Export Corporation) a kiadott sajtóközlemény szerint Közép-Európa legnagyobb fotovoltaikus (pv) infrastruktúráját építi majd meg, melynek bekerülési költsége 32 milliárd forint. A beruházásról szóló szerződést áprilisban, Pekingben írta alá a miniszter; a projekt évente 120 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását váltja ki, és a megtermelhet annyi energiát, hogy azzal akár az 50 ezres Kaposvár teljes villamosenergia-igényét kielégíthetnék.

A kaposváriaknak nem lesz olcsóbb az áram

Csakhogy nem fogják, mert az erőmű nem a városnak dolgozik majd, hanem az országos hálózatra. Ami egyrészt azt jelenti, hogy a fogyasztók számára a helyben megtermelt óriási energiamennyiség ellenére sem lesz olcsóbb az áram; másrészt viszont azt, hogy ha 2020 végére valóban elkészül és működni kezd, akkor a mérete és a 25 évre biztosított finanszírozási rendszere (a megtermelt energiát a hálózatok kötelesek átvenni, az ár pedig lényegesen magasabb a piaci árnál - ez a kát lényege) borítékolhatóan aranytojást tojó tyúkot kreál belőle a CMC számára. Ez utóbbit várhatóan egyébként kizárólag a lakossági fogyasztók fogják finanszírozni.

Azt azonban a miheztartás végett érdemes a helyén kezelni, hogy a magyar giga-napelemes erőmű valójában csak az ország méretéhez képest óriási. Az önállóan, egy egységként működő pv-erőművek friss top listáját a PV Magazine közölte a napokban.

Ha igaz, az Abu Dhabiban idén befejeződik a Sweihan (Sweihan Independent Power Project) építése, mely minden korábbi megalomán pv-építkezésre ráver majd, feltéve, hogy a több mint 800 hektáros területen valóban bekapcsolják a tervekben szereplő 938 MW termelőkapacitású napcellát. Ha így lesz, az Egyesült Arab Emírségek áll majd annak a listának az élére, melyet jelenleg zömmel kínai projektek uralnak.

Napelempark építése Kínában (2019)
Kép: Getty Images

A Ninghszhia-Yanchi kerületben, Gaoshawo közelében harmadik éve termelő Yanchi Solar Park például 820 MW teljesítményű, Shanhszi tartományban, pedig van egy másik, 800 megás demonstrációs projekt is, a dombtetőkön is átfutó, úgynevezett Datong Front Runner. Csinghaj tartományban, a Longyangxia vízierőmű mellé telepítették a követketző giga-napelemes erőművet, ami 697 megawattos.

Az első nem kínai pv-erőmű az indian Kamuthi (Kamuthi Solar Power Project), ez 1200 hektáron, 2016 óta termel - névleges termelőkapacitása 648 MW. Ettől a mérettől a mexikói Villanueva alig marad el : az ENEL 650 millió dollárból több mint 9 négyzetkilométert borított be napelemekkel azért, hogy megépülhessen a 640 megás gigantórium. A listán az Egyesült Államok először csak a mexikóiak után, a Solar Starral "véteti észre magát". A kaliforniai giga napfarm két lépcsőben épült, de már 2014-re elérte a ma ismert méretét (579 MW).

Gyakorlatilag ugyanekkora a kínai Gansu tartományban épült Hongshagang (574 MW); 550 MW-nál húzott határt az amerikai Topáz (First Solar Topaz), 500 megánál pedig egy kínai (Yinchuan Xingqing) és egy indiai projekt. Utóbbi, az Anantapur Solar Park első üteme, de ha a tervezőasztalon megrajzolt méretéig teljesedik ki, végül nagyobb lehet, mint 1500 MW. Az Egyesült Arab Emírségekben így is más szintre céloznak: a Mohammed bin Rashid Al Maktoum Napelempark 2020-ra 1000-, 2030-ra pedig 5000 megawattos lehet.