a PV Magazine szúrta ki azt a városi tanácsi kezdeményezést, mely alapján Barcelona napelempaneleket installál a városban nyilvános helyen meglévő pergoláira, hogy az így megtermelt árammennyiséggel segíteni tudja a közelben élő, veszélyeztetett családok működését.

A városvezetés által meghirdetett kísérleti programban több mint ezer veszélyeztetett helyzetben lévő családot kívánnak zöldenergiával ellátni; azokat, akik a 11 kijelölt, közterületi pergolától nem laknak messzebb 500 méternél. Azok a családok, amelyek megfelelnek a pályázati kritériumoknak, és részt kívánnak venni a projektben, az önfogyasztásuk erejéig ingyenesen részesülhetnek áramszolgátatásban.

Az első ütem 11, a már tervezett második további 20 ilyen helyszínről szól, és a számítások szerint akár háromezer családnak is segíthet. A kiírásban szerepel egy megtakarítási számítás is, e szerint a családok a villanyszámlájuk negyedét kaphatják meg mintegy 500 W-hoz való hozzáféréssel, ingyen áram formájában, ez a jelenlegi árak mellett mintegy 200 eurós segítsgéet jelenthet.

A városban működő szociális szolgálatok feladata, hogy felkutassák és felmérjék az érintett körzetekben a kiszolgáltatott helyzetben lévő családokat, és hogy kit hogyan lehet e programba kapcsolni. A program a most indult pilotot követően 2-3 hónapon belül kibővül és általánossá válik - ígéri a városháza.  Az első ilyen pergola-napelemes rendszer Vall d'Hebronban már megépült, ahol mintegy 40 család ellátására készek.

A többi, heteken belül elkészülő "árnyékolós" projekt pedig a közlemény szerint itt lesz:

  • Plaza de Alfons Comín
  • Plaza de Josep Andreu i Abelló
  • Circuito de Modelismo
  • Nudo de la Trinitat-parque de la Trinitat Vella
  • Plaza de Pilar Miró
  • Vía Favència-plaza de Karl Marx
  • Vía Favència-calle del Castor
  • Pista Deportiva del Campillo de la Virgen
  • Casernes de Sant Andreu
  • Vía de Bàrcino, 1

Barcelona azt reméli a kezdeményezéstől, hogy az abból levonható tapasztalatok nem csak a segítségnyújtás új formáját teszi ismertté és elfogadottá, de a napelemes rendszerek mindennapi igényekhez alkalmazkodó képességét is demonstrálni tudja majd a nehezebb körülmények között élők számára is.