Rob Bauer hangsúlyozta, hogy a NATO-nak folytatnia kell az elrettentésre és védelemre épülő politikáját minden lehetséges fenyegetéssel szemben. Ezek közül az Oroszország és a terrorizmus jelentette veszélyt emelte ki - írja az MTI brüsszeli tudósítója.

A katonai bizottság elnöke szerint meg kell győzni minden felet arról, hogy bármifajta ellenséges lépés a szövetségesekkel szemben súlyosabb következményekkel fog járni az agresszor számára. Ehhez erősnek, ugyanakkor hitelesnek is kell lenni. Tudatosítani kell, hogy a katonai szövetség megfelelő módon fogja használni képességeit agresszió esetén - mondta Rob Bauer.

A NATO-Oroszország Tanács szerdán tartott megbeszélésével kapcsolatban Bauer azt mondta, a tárgyalás nehéznek bizonyult, és világossá vált rajta, hogy nem lesz könnyű áthidalni a nézetkülönbségeket. Pozitív jelnek nevezte ugyanakkor, hogy az összes NATO-szövetséges és Oroszország egy asztalhoz ült, és érdemi témákkal foglalkozott.

Oroszország mellett Kína is fenyegetést jelent

A jelenlegi biztonsági környezetben a NATO soha nem látott kihívások sokaságával szembesül. Az Oroszország jelentette, nem szűnő fenyegetés mellett Kínát emelte ki, amely egyebek mellett kihasználja gazdasági és katonai erősödését saját népének ellenőrzésére és arra, hogy befolyásolja a nemzetközi ellátási láncot, valamint a nélkülözhetetlen infrastruktúrát. A szövetségesek egyre bonyolultabb kiber- és hibrid támadásoknak vannak kitéve, nem szűnik a terrorfenyegetettség, bizonyos országok pedig hiperszonikus és interkontinentális rakétákat tesztelnek és gyártanak. Egyre gyakoribb az új technológiák támadó célú fejlesztése, ahogy az emberek, köztük a migránsok eszközként történő használata is - mondta a NATp képviselője.

A felsorolt globális kihívások egyre inkább veszélyt jelentenek a közös biztonságra. Válaszul meg kell erősíteni a NATO reagálási képességét krízishelyzetekre, biztosítani kell érdekeinek és értékeinek védelmét, fokozni a katonai erejét, meg kell erősíteni a társadalmakat, továbbá szorosabbra kell fűzni az Európa és Észak-Amerika közötti együttműködést - mondta Bauer.

Meg kell védeni minden szövetségest

A tanácskozás résztvevői megerősítették azt a célkitűzést, amely szerint az euroatlanti térségben a szükséges erők a megfelelő időben a megfelelő helyen legyenek. Annak fontosságát is hangsúlyozták, hogy a szövetség a lehető leghamarabb és a leghatékonyabban legyen képes reagálni a váratlan helyzetekre. Leszögezték továbbá, hogy a szövetségnek képesnek kell lennie megvédeni minden szövetségesét a szárazföldön, a levegőben és a világűrben egyaránt - tette hozzá a NATO Katonai Bizottságának elnöke.