A hidrogén, mint az emberiség történetében a következő időszak nagy valószínűségű kulcsfontosságú energiahordozója, évek óta foglalkoztatja az iparág fantáziáját. Az utóbbi időben világossá vált, hogy az Európai Unió nemcsak mondja, de szervezi is a hidrogén mind nagyobb arányú, célzott használatát, és ebben olyan országok vállaltak az eleve sokat akaró németek mellett máris kulcsszerepet, mint Skócia, Portugália vagy Dániával karöltve Hollandia és Lengyelország.

Az utóbbi hónapokban az is egyértelművé vált, hogy a hidrogén alatt az EU, a kutatók és a fejlesztési irányokról döntők elsősorban - illetve 2030-tól egyre inkább kizárólagosan - zöldhidrogént ért, mivel sem a kék, sem a szürke hidrogénben nem a jövő, hanem a környezetszennyező múlt árnyékát látja.

És ha a gyakorlatilag háztartási méretű hidrogéngenerátor csak reményt keltő ígéret, és az 1 kilónyi zöldhidrogén 1 dolláros ára egyelőre csak a Wood Mackenzie tanulmányában létezik is, s ha az aranyhidrogén esetében magát a kifejezést is még szokni kell, utóbbi, ha Ausztráliában mégis beváltja a hozzá fűzött reményeket, az máris egyértelmű, hogy az energiaátmenethez szükséges utolsó láncszem, az energiatárolásra alkalmas hidrogén lehet. És ezalatt ma már zöldhidrogént értenek az iparágban. 

Az eddig kiforrott mestertervnek tűnő elképzelésbe azonban most szeretne beletenyerelni a nukleáris ipar. 

Mérsékelni, mérsékelni?

A hidrogént jelenleg félvezetők és elektromos járművek gyártásához, valamint szintetikus üzemanyagok előállításához használják, de a hidrogéngyártás legfőbb hátránya az, hogy fosszilis energiahordozókat alkalmaznak az előállításához - írja a World Nuclear News. 

A NAÜ arra hivatkozva indította el a hidrogén előállításával kapcsolatos kezdeményezését, hogy mint közölték: mérsékelni lehessen az évi több mint 70 millió tonna hidrogén termelésének környezeti hatásait. A projekthez már 28 ország és négy nemzetközi szervezet is csatlakozott, és a cél az, hogy megújuló energiával helyettesítsék a fosszilis energiahordozókat a hidrogéntermelés során.  

„Napjainkban több iparágban is fosszilis energiahordozók – elsősorban földgáz – alkalmazásával gyártják a szükséges hidrogén nagy részét, azonban az atomenergiában megvan az a lehetőség, hogy a hidrogéntermeléshez fenntartható módon, alacsony szén-dioxid-kibocsátással és költséghatékonyan állítsák elő az elektromosságot és a hőt

- mondta Alina Constantin, a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökség hidrogén-projektjének egyik vezetője. 

A NAÜ azt is megállapította, hogy a gázáremelkedést figyelembe véve a hidrogéngyártáshoz érdemesebb a megújuló energiaforrások és az atomenergia kombinációját használni a földgáz helyett, és a szervezet többek között kutatási projektekkel is támogatja az országokat az erre történő átállásban. 

Igen ám, csakhogy

Mindez azonban megtévesztő, mivel valójában nem több egy csavaros logikával felépített hangzatos lobbizásnál. Akkor is, ha ezzel az ötlettel már magyar szakpolitikus - igaz, lassan két éve, és hiába, de akkor is -  próbálkozott. Az atomerőművek hidrogéngyártásra használásával kapcsolatban ugyanis akad néhány probléma.

Az egyik, hogy a meglévő atomerőművek kapacitáskihasználtsága jellemzően igen magas. Ez azt jelenti, hogy az "atomáram" - vagyis a maghasadásra épített rendszer energiatermelésekor, áram formájában -  azonnal hasznosul, így nincsenek feleslegek, pláne úgy nincsenek, hogy ezekre hidrogéntermelő elektrolizátor telepeket építsenek. Amikor a nukleáris reaktorblokkok termelni képesek, akkor a hálózatra termelnek, és nincs üresjárat. És ez alól az éjszaka sem kivétel - az atomerőművel működő európai tagországi hálózatok termelési oldalán ezek az egységek jelentik az alapot - hozzájuk igazítják például a jól szabályozható, a gyorsabban le-fel terhelhető fosszilis kapacitásokat (szén és gázerőműveket).

Az pedig gazdaságilag sem életszerű elképzelés, hogy az egyébként túlkoros, gyakran meghibásodó európai atomerőmű flotta - benne a paksi blokkokkal - majd "ha van egy szabad perce", akkor a hálózati betáplálás helyett vizet bontson. Ez akkor sem reális modell, ha az már egyáltalán nem újdonság, hogy a paksi atomerőmű és az egyre nagyobb kapacitású napelemes termelőpotenciál februártól októberig, egyre kevésbé fér meg egymás mellett

A másik probléma a NAÜ ötletével az, hogy a gázról, szénről való leválás az energetikában óriási beruházási költésekkel jár együtt, ami a klímavédelemből levezethető vállalásaik miatt az országok számára is csak egyszer áll majd rendelkezésre. Amire költik, az fogja meghatározni a jövőbeli lehetőségeiket. Vagy atomerőművek építenek, vagy decentralizált erőművi rendszert, megújuló energiaforrásokra támaszkodva.

Ennél is fontosabb, hogy a hidrogén tömeges gyártása és üzemanyagként, energetikai nyersanyagként, illetve energiatárolási formaként való általános megjelenése és térnyerése 2030 után várható. Addigra jó néhány európai reaktor kiöregszik a rendszerből, és csak a jelenlegi termelési szint fenntartása érdekében építeni kellene új atomerőműveket. 2030-ig azonban a néhány hónapja átadott, 13 évet késett finn atomerőművön kívül Franciaországban legfeljebb egy, az Egyesült Királyságban két nukleáris blokk kezdhet majd el termelni. (Ha a Paks II. beruházás a Roszatom miatt nem feneklik meg, mint tette azt a finn sorvezetője esetében; illetve ha a Szlovák Mohovice-3 idén, a 4-es blokk pedig 2023-ban valóban megkapja az engedélyét, akkor további három egység épülhet. Ez állna szemben az évtized végéig leállításra kerülő, akár több mint egytucatnyi - német, spanyol, belga, svéd stb. - blokkal.)

Ha más országok úgy döntenének ma, hogy ők is atomerőművet akarnának - mint Lengyelország, vagy Hollandia, akkor azzal lehet számolni, hogy az ötlettől a megvalósításig (amennyiben nem jön közbe semmi hátráltató tényező - ami viszont szinte mindig közbejön), akkor 10 év szükséges egy építéshez.

Addigra akár kész is lehet a zöldhidrogén-infrastruktúra. Ami viszont azért zöld, mert csak megújuló energiaforrás felhasználását engedélyezi. Az atomenergia pedig nem megújuló, és bár szén-dioxidot nemigen bocsát ki, nem tekinthető környezetkímélő technológiának sem.