Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezetői kétségüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy szükséges-e a Covid-19-es védőoltásokból negyedik adagot is beadni a jelenlegi helyzetben. Szerintük ezt egyelőre nem támasztják alá azok az adatok, amelyeket a gyorsan terjedő omikron variánssal kapcsolatban gyűjtöttek.

Miközben a további emlékeztető oltások részei lehetnek a megelőzési terveknek, azok rövid időn belüli gyakori újra beadása nem tekinthető fenntartható hosszútávú stratégiának - mondta az ügynökség Vakcinációs Stratégiáért felelős vezetőja, Marco Cavaleri a szervezet tegnapi, a vakcinák omikron elleni hatékonyságáról kiadott állásfoglalásáról szóló sajtótájékoztatóján a Reuters szerint. 

Az EMA tisztségviselője a hírügynökségi tudósítások szerint ráadásul aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egyes kormányok a négyhavonta ismétlődő oltásokban látják a megoldást. Ezzel ugyanis szerinte elméletileg megvan az esélye annak, hogy túlterhelik az emberek immunrendszerét és a lakosságban kimerültséghez vezet. A Bloomberg az EMA közlésére hivatkozva arról ír, több időt kellene az országoknak hagyniuk az emlékeztető oltásokra irányuló oltási programok között és föld minden táján azt a hidegebb időjárási szezonhoz kellene kötni, az influenza elleni védőoltásokhoz hasonlóan.

Nem lehet a végtelenségig ismételgetni

Az emlékeztető oltásokat be lehet adni egyszer, kétszer, de ez nem olyasmi, amit állandóan ismételni lehet. Azon kéne gondolkodni, hogy hogyan lehetne a mostani helyzetből, a világjárványból átállni a helyi járványügyi intézkedésekre.

Cavaleri úgy látja, több adatra lenne szükség az új variáns vakcinákkal kapcsolatos hatásával kapcsolatban és a jelenlegi járványhullám alakulásának jobb megértése kellene ahhoz, hogy el lehessen dönteni, szükség van-e egyáltalán egy omikron-specifikus vakcinára.

Fontos, hogy értelmes párbeszéd legyen a megfelelő vakcina-összetételről ahhoz, hogy olyan stratégiánk legyen, ami nem csak reaktív, hanem olyan megközelítést használ, ami segít elkerülni az újabb variánsok megjelenését - mondta. Az EMA közleménye szerint jelenleg is folyamatos egyeztetést folytatott a különböző vakcinákat fejlesztő gyógyszeripari cégekkel arról, hogy szükséges-e a most használatos oltások továbbfejlesztése, azonban szerintük minden ezzel kapcsolatos változást globálisan kell egyeztetni.

Nem az Európai Gyógyszerügynökség az első, aki kételyeket fogalmazott meg a túl gyakori ismétlőoltások, mint járvány elleni fegyver hatékonyságával kapcsolatban. Itt fontos megjegyezni, hogy az ismételt ismétlőoltás (booster) a két dózisú vakcinák esetében a negyedik, az egydózisú vakcinák esetében pedig a harmadik oltást jelenti (ha valaki elsőre kapta az egydózisú vakcinát). A harmadik (illetve az egydózisú vakcinák esetében a második) oltást hatékonynak tartják.  "A vonatkozó tanulmányok jól mutatják, hogy az oltás továbbra is magas szintű védelmet nyújt az omikron variánshoz kapcsolódó súlyos betegségek és kórházi kezelés ellen. Azok az emberek, akik megkapták az oltások emlékeztető adagját is, jobban védettek, mint azok, akik egy, vagy akár két oltást kaptak." - áll az EMA közleményében.

A britek szerint sem kell a negyedik

A brit kormány számára oltásügyi ajánlásokat kidolgozó független tanácsadó bizottság (JCVI) péntek este ismertetett tájékoztatója leszögezi, hogy a harmadik, hatáserősítő oltási adag a korábban dominánssá vált delta és az azóta megjelent, gyorsan terjedő omikron vírusvariáns esetében is magas szintű lakossági immunitást biztosít a koronavírus-fertőződésből kialakuló súlyos, kórházi kezelést igénylő megbetegedések ellen - írta korábban az MTI-re hivatkozva a Telex.

A JCVI idézte a brit kormány egészségbiztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) által elvégzett legfrissebb nagyszabású vizsgálatot, amely kimutatta, hogy jóllehet az enyhe tünetekkel járó koronavírus-fertőződés elleni védelem hatékonysága a harmadik adag beadása után három hónappal 30 százalék körüli szintre gyengül, a három vakcinadózis azonban a legveszélyeztetettebb idős korcsoportokat is tartósan 90 százalék körüli hatékonysággal védi a fertőződésből kialakuló Covid-19 betegség súlyos szövődményei ellen.

Az oltási program fő célja a koronavírus-fertőződésből kialakuló súlyos megbetegedések megakadályozása a JCVI-s szakértők szerint. Az enyhe tünetekkel járó vagy tünetmentesen lezajló megbetegedések elleni védelem elérése a jelenleg rendelkezésre álló oltóanyagokkal az emlékeztető dózisok rendszeres, akár háromhavonta ismétlendő beadását tenné szükségessé, de ez nem tekinthető hosszú távon fenntartható stratégiának. Emberi Erőforrások Minisztériuma is azt közölte az ATV-vel korábban, hogy egyelőre nem tartják indokoltnak a negyedik oltás általános bevezetését.