Európa földgázellátása, amely az elmúlt fél évben komoly hiányosságokkal küszködött, a jövőben vélhetően attól függően javulhat, hogy Vlagyimir Putyin, Oroszország államfője hogyan kezeli oligarcháinak egymással szemben álló törekvéseit – véli Nastassia Astrasheuskaya, a Financial Times publicistája. Szembe került ugyanis egymással Igor Szecsin és Alekszej Miller, az ország két befolyásos embere, akik közvetlen, szoros kapcsolatban állnak vele.

Ismeretségük még az 1990-es évekből származik, amikor együtt dolgoztak a szentpétervári önkormányzatnál. A két szövetséges hűsége Puyin iránt azóta is megkérdőjelezhetetlen, egyben a kapcsolat minden oroszok elnökével mindkettejüknek látványos karriert hozott. Szecsin, aki korábban az államfő személyi titkára volt és miniszterként is szolgálta a rezsimet, jelenleg a Rosznyefty állami olajipari óriás első embere.

Miller, aki szintén miniszter volt Putyin kormányaiban, a Gazprom állami gázszolgáltató vállalat vezetője. Kettejük között az húzott demarkációs vonalat, hogy az előbbi uralkodott az olaj-, az utóbbi a földgázszektor felett.

Az Oroszországot és Németországot közvetlenül összekötő északi áramlat 2. gázvezeték felhasználása azonban, átjárhatóvá teheti ezt az eddig lezárt határvonalat. A 11 milliárd dollárból épült vezetéken évente 55 milliárd köbméter orosz gázt lehet Európába exportálni az ukrajnai tranzit elkerülésével, s bár a rendszer technológiailag elkészült, Európában még nem adták meg az üzembe helyezési engedélyét.

A nagy trükk

A német hatóságok és az európai felügyeleti szervek legfontosabb kifogása, hogy az európai uniós szabályok szerint nem élvezhetnek monopóliumot a gázvezetékek használatában a gázszállítók, azaz lehetővé kell tenni, hogy az északi áramlat 2-n, a Gazpromon túl más cégek is szállíthassák a susogó energiahordozót. Itt jön a képbe a Rosznyefty. Az olajcégnek ugyanis van gáz üzletága, amellyel Oroszország második legnagyobb gázkitermelője. Így megjelenhetne a Gazprom mellett mintegy versenytársként a csőkígyó felhasználásában.

A Rosznyefty – a demarkációs vonalat átlépve - már korábban is tett lépéseket annak érdekében, hogy hozzáférhessen a Gazprom vezetékeihez, ám 2021 nyaráig lepattant ellenfeléről. Fél éve azonban Putyin utasította a kormányt, hogy dolgozzon ki egy tervet arra, hogyan szállíthatna az olajcég évi 10 milliárd köbméter földgázt oly módon, hogy ezt a tevékenységet a megbízásából ügynökként a Gazprom végezné. Hírek szerint márciusig adott határidőt a vállalatoknak, hogy kidolgozzák az ily módon folytatandó kísérleti szállítások tervét.

A nagy tét

A tét a Gazpromnak nagyobb, mint csupán gázvezetékek megosztott használata. Szakértők szerint a Rosznyefty beszállásával hatékonyabban használhatná ki a csőkígyót, ám a gázóriás piaci részesedése Európában csökkenne. Emellett ha ebbe a rendszerbe be tudna férkőzni a másik állami vállalat, akkor Szecsin várhatóan nem elégedne meg ezzel, hanem részt akarna a Kína felé irányuló gázexportból is.

A történet vége meglepő lehet: miközben az orosz gazdaság nem éppen piaci működéséről híres, hanem az állami beavatkozásról, a két állami óriásvállalat versenytársává válna egymásnak. Ez egyben a hátterükben álló politikai csoportok, tisztviselők közti versenyt is hozna – véli Dmitrij Marincsenko, a Firch Ratings olaj- és gáziparral foglalkozó elemzője.

A nagy döntés

A Rosznyefty az utóbbi időben erősítette gázágazatát, amely a Gazprom kitermeléséhez viszonyítva annak ötödét hozza a felszínre. A tervek szerint a mostani kétszeresére, évi százmilliárd köbméterre emelik a termelést. Folyékonygáz-terminálokat akarnak építeni, bár ennek a tervnek a megvalósításában sehol sem állnak. A Kreml legendáriuma szerint Szecsin valamivel közelebb áll Putyinhoz, egy fokkal régebbi a kapcsolatuk, mint Millerrel.

Ugyanakkor az utóbbi az elmúlt időszakban nagyon jól teljesített a Gazprom élén. A gázipari cég Oroszország legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező vállalata, ezen a téren 30 százalékkal nagyobb, mint a Rosznyefty. A Gazprom rekordprofittal zára 2021-et, és ennek tükrében nem feledhető, hogy az állami tulajdonon keresztül a Kreml a vállalat legnagyobb osztalékosa. A két nagy cég és a két szövetséges ellentétének alakulásával kapcsolatban csak egy biztos: Vlagyimir Putyinnak kell igazságot tennie közöttük.