Az amerikai választók 73 százaléka úgy gondolja, hogy Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje nyerte a november 3-ai elnökválasztást és csak öt százalékuk szerint győzött Donald Trump, a regnáló republikánus elnök - idézte a Reuters az Ipsosszal közösen készített közvélemény-kutatás eredményét. Ugyanakkor a republikánus szavazók 52 százaléka szerint valójában Trumpot illeti a győzelem, míg 29 százalékuk szerint Bident.

Ez azt mutatja, hogy gyanúsnak tartják a körülményeket, amelyekben a demokrata jelölt elérte a győzelmet. A republikánus szavazók 68 százaléka egyenesen úgy véli, hogy elcsalták a szavazást, miközben ezzel a demokrata szimpatizánsoknak csak 16, a függetleneknek 30 százaléka értett egyet.

QP | Quality Placement

A Reuters emlékeztet rá, hogy Trump már a kampányban arról beszélt, hogy a szavazást, elsősorban a levében feladott szavazatokkal, el fogják csalni ellenfele javára. Az elnökválasztás után még jobban hangsúlyozza, hogy kiterjedt illegális szavazás áldozata lett, ám mindezt nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani. A Republikánus Párt politikusai a napokban jelentették be, hogy visszavonják a választás eredményének felülvizsgálatára vonatkozó kereseteiket azokban az államokban, amelyekben esélyt láttak a szavazás megfordítására.

Általános kiábrándultság

A Reuters/Ipsos felmérés az amerikai demokráciába vetett bizalom általános gyengülését mutatja. Az amerikai szavazók 55 százaléka vélekedik úgy, hogy a 2020-as elnökválasztás legitim volt és pontos eredményt hozott, ám 2016-ban még ennél hét százalékponttal többen gondolták így. Az ezzel ellenkező véleményen lévők aránya 28 százalék - szerintük az eredmény illegális szavazás és választási csalás eredménye -, ami 12 százalékponttal magasabb, mint a négy évvel ezelőtt.

Négy évvel ezelőtt az akkori vesztes, a demokrata Hillary Clinton sok híve úgy gondolta, hogy a választást manipulálták. Feltételezések szerint az orosz titkosszolgálat illegálisan szerzett információkat a demokrata kampány vezetőiről, amiket átadott a sajtónak, továbbá hamis hírekkel járatta le a demokrata jelöltet. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az ő bizalmatlanságuk az akkori eredménnyel kapcsolatban jóval gyengébb, mint a republikánus szavazók bizalmatlansága a mostani eredménnyel kapcsolatban.

A demokrata szavazók 52 százaléka ismerte el - az orosz beavatkozással kapcsolatos minden kétkedése ellenére -, hogy Trump legitim és tisztességes választáson győzte le Clintont, míg a republikánus szavazóknak csak 26 százaléka látja úgy, hogy Biden győzelme legitim és tisztességes körülmények között született. A Reuters szerint ez arra utal, hogy a a párt szavazóra hat Trump makacs kitartása amellett, hogy csalás miatt vesztett.