Korábban soha nem fizetett olyan magas árat Románia az orosz gázért, mint idén márciusban - adta hírül a Maszol. Az Országos Energia-szabályozó Hatóság (ANRE) adatai szerint 2022 januárjában átlagban 730 dollárt fizettek 1000 köbméter gázért. Februárban némileg csökkent az ár, 718 dollárra. Márciusban aztán megfordult a trend, 797 dolláros áron érkezett az orosz a földgáz.

Egy évvel korábban szinte csak negyedannyiba, 204 dollárba került az orosz gáz. 2021 folyamán júniusban volt a legolcsóbb az energiahordozó, mindössze 167 dollárba került 1000 köbméter, és júliusban is csak 169 dollárba. Az ár augusztusban kezdett emelkedni, októberben már 604 dollárnál járt, az év két utolsó hónapjában azonban olcsóbb lett.

Az év első három hónapjában az importból származó gáz a romániai fogyasztás nagyjából 30 százalékát fedezte. Szinte biztos, hogy idén még többe fog kerülni az éves gázimport, mint tavaly, amikor az értéke meghaladta az egymilliárd dollárt. Ez közel triplája volt a 2020-as értéknek.