A várakozásokat jelentősen meghaladó mértékben, éves bázison 4,6, negyedéves bázison pedig 1,1 százalékkal nőtt Japán gazdasága 2009 negyedik negyedévében - jelentette be a kormány hétfőn. Az elemzők korábban 3,5, illetve 0,9 százalékos növekedést valószínűsítettek. A kormány számítása szerint a GDP értéke 2009-ben 5,085 billió dollár volt, 5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A fellendülés a hazai kormányzati programok és a külföldi ösztönzőcsomagok sikerét egyaránt tükrözi, hiszen elsősorban utóbbiak hatásának köszönhetően a - gazdaság 60 százalékát kitévő - háztartások fogyasztása az előző három hónaphoz képest 0,7 százalékkal nőtt, és a tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet is fellendült a szigetországban, a közösségi beruházások volumene pedig 1,6 százalékkal emelkedett. Az export a Lehman Brothers 2008-as bedőlése óta decemberben tudott először nőni, s ez az ipari termelés 2,2 százalékos növelését eredményezte.

A kilátások ugyanakkor gyengék maradnak, hiszen az irányadó kamatláb jelenleg 0,1 százalékon áll, így nincs lehetőség a Bank of Japan általi ösztönzésre, és igaz, hogy múlt hónapban elfogadtak egy újabb 7,2 ezer milliárd jenes (80 millió dolláros) ösztönzőcsomagot, az elemzők most az ország adósságállománya miatt aggódnak.

A GDP-deflátor közel harminc éve nem látott mértékben, 3 százalékkal csökkent a negyedik negyedévben - az erősödő deflációs nyomástól való félelem a tőzsdékre is hatással volt, a Nikkei január eleji szintekre csökkent hétfőn.