A királynő tulajdonába tartozó ingatlanok skót kezelőszervezete, a Crown Estate Scotland (CES) összesen  17 tengeri szélerőmű-építési projektet választott ki a közül a több mint 70 közül, melyek arra vállalkoznának, hogy a következő években a skóciai partok mentén, tengeri szélerőműveket építsenek.

A beruházási jog megszerzéséért hónapok óta tartó verseny célja előre ismert volt: a CES legalább 10 GW tengeri szélenergia potenciál megépítését szerette volna megrendelni. Nos, a nevezők közül most kiválasztott vállalkozások ennél jóval többet, majdnem 25 GW-ot is megépítenének.

Az ún. ScotWind offshore projektre az elsőkörös kiválasztáson túljutott cégek között ott található a BP, a Shell, az Iberdrola és a Vattenfall is; a bevállalt, megépítendő összteljesítmény pedig egészen pontosan 24 826 MW lett.

Csupán a méretek összevethetősége érdekében  érdemes e majdani 25 000 MW offshore kapacitást néhány tétel mellé odatenni. Például: Magyarországon 329 MW szélerőmű potenciál működik, mely ugyan szárazföldi (onshore), de Németország tengeri szélerőműveinek összesített névleges csúcsteljesítménye is csupán 7,8 GW. Ennél többel 2019 óta rendelkeznek a britek, de az is csupán 8,4 GW, ami az utóbbi időben csak szolidan tudott tovább hízni.

A világ teljes offshore kapacitása 2020-ban 35,3 GW volt a Global Wind Energy Concil éves jelentése szerint. Ebből a Top3 ország lefedett majdnem 80 százalékot: az Egyesült Királyság 29 százalékához csatlakozni igyekezett Kína (28 százalék), de Németország (22 százalék) már leszakadóban volt. Ehhez képest a skót tervekben mind a minimálisan elvárt 10 GW, mind pedig a maximális 25 GW óriási projektméretet jelent. A legnagyobbat a világon!

A ScotWind a jelek szerint 17 projektből áll össze, melyek közül 10 ún. úszó (lebegő) széltechnológiát alkalmaz, hat fixen a tengerfenéken rögzített megoldásra építene, egy pedig ezek kevert technikáját alkalmazza majd. A BBC beszámolója szerint az összesen 7000 négyzetkilométert lefedő projekt a kiírónak máris 700 millió fontot (mai árfolyamon számoltan mintegy 300 milliárd forintot) hozott.

Mindenki sorba állt

A 17 projekt közül a legnagyobb az Iberdrola Scottish Power Renewables lebegő technológiás, 3 gigawattos (GW) szélerőmű parké, de ettől nem sokkal marad el a BP Alternative Energy Investment 2,907 GW méretű, fix technológiás elképzelése sem - ráadásul utóbbiért a BP 85,9 millió font opciós díjat fizet, az Iberdrola viszont “csak” 68,4 millió fontot. (A spanyol anyacég skót megújuló energiás vállalata azonban a 3 GW mellé egy fix technológiás, 2 GW-os parkot is bevállalt, amiért 75,4 millió fontot kell fizetnie.)

A projekt mindenkit megmozgatott, aki Európában számít: az Aberdeen partjainál lévő területre szeretne például építkezni a Shell, amely 2 GW lebegős rendszerért 86 millió font opciós díjat fizet;  a francia TotalEnergy egy zöldenergiás konzorcium részeként (Offshore Wind Power néven) 65,7 millió fontot fizet 2 GW fenékre rögzített technológiára építendő szélerőműéért, a német Vattenfall 798 MW-ért 20 millió fontot, a kanadai Nortland Power pedig bár ugyanennyit, de egy 1,5 GW-os lebegő és egy 840 MW-os fix rögzítésű szélerőmű után (3,9 millió font+ 16,1 millió font) fizethet.

A szigetországban, “odahaza" eddig is szisztematikusan építkező SS Renewables 2,61 GW után 85,9 millió fontot tesz az asztalra, a globális hódításban lévő spanyol Ocean Winds pedig 1 GW fixen rögzített szélerőmű megépítéséért 42,9 millió font opciós díjat is bevállal. A norvég Magora is arányaiban sokat fizetett: 495 MW fix technológiás telepítésért 10,3 millió fontot, de a milánói központtal működő Falak Renewables ennél is többet: 39 milliót egy 500 és egy 100 MW-os lebegő erőműért.

A bevétel is zöldül

Az Offshore Wind Biz azt írja, hogy a 700 millió fontos bevételt a skót kormány kapja majd meg zöld helyreállítás, illetve más megújuló energiás közkiadások címén. A projekt a jelenlegi formában azonban egyelőre még mindig csak ígéret: a CES azt közölte, hogy amennyiben a végleges megállapodás aláírásáig valaki visszalép, úgy a helyére az adott területre a következő legmagasabb pontszámot kapott (de jelen állás szerint az építés felé további lépéseket tenni nem tudó) pályázó léphet.

A tendernyertesekkel kötött szerződések ráadásul csak akkor lépnek életbe, ha a projektfejlesztők megszerezték a skót kormánytól és minden, ez ügyben érintett hivataloktól (és szervektől) az össze szükséges hozzájárulást, illetve tervezési engedélyt.