Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt években szemben más állami hivatalokkal valamelyest nőtt a brit adófizetők pénzéből finanszírozott egészségbiztosítási rendszer (NHS) költségvetése. Legalább annyival, amennyi ellensúlyozta az inflációt. A többi intézmény nem tehetett mást, mint hogy javította működési hatékonyságát.

Theresa May, aki miniszterelnöki megbízatása előtt a belügyi tárcát vezette, és így szembe kellett néznie a spórolás problémáival, talán úgy gondolja, hogy az NHS-nek is erre az útra kellene lépnie. Csakhogy ez nem fog menni - írja Andrew Street, a Yorki Egyetem Egészséggazdasági Központjának professzora a The Conversation internetes portálon megjelent elemzésében.

Más az egészségügy

Az egészségügyi szolgáltatás ugyanis lényegesen eltér más állami szervezetek tevékenységétől. Míg azok feladatai évről évre nagyjából hasonlóan alakulnak, az NHS-nek egyre több a dolga. Főként azért, mert az emberek tovább élnek, és többször fordulnak orvoshoz. Ezért az egészségbiztosító növekvő költségeire meg kellene találni a fedezetet.

Csakhogy ez nem így történik. Az NHS büdzséje a hosszabb távú tervek szerint a 2017-2018-as költségvetési évben 0,7, a 2018-2019-esben 0,2, a 2019-2020-asban 0,1 százalékkal bővül. Ez a hetvenes évek közepe óta a legszerényebb növekedés. Az inflációs előrejelzéssel összevetve kiderül, hogy még a pénzromlás ütemét sem fedezi.

Be nem tartott ígéretek

Még jobban elmarad azonban az emelkedés attól, amit a 2015. tavaszi választások előtt a később kormányra került toryk ígértek. A kampányban az NHS költségvetésének 10 milliárd fontos emeléséről volt szó 2020-ig, ám a kormányprogramba már csupán 4,5 milliárd font plusz került.

A hiányzó finanszírozás következményei máris láthatóak. A szolgáltatás minősége romlik: a várólisták nőnek, szinte egyetlen olyan kórház sincs, amely teljesíteni tudná azt az elvárást, hogy minden beteget négy órán belül elláson sürgősségi osztályán.

Titkos terv?

Andrew Street attól tart, hogy a minőségromlás "lehetővé tétele" mögött a kormány titkos terve lehet. Talán azért hagyják az NHS szolgáltatásának egyre kényelmetlenebbé válását, hogy a magánbiztosítás kötésére ösztönözzék az embereket.

Margaret Thatcher miniszterelnök 1989-es egészségügyi reformja idején már volt erre példa. Akkor a toryk adókedvezménnyel próbálták rávenni a privát biztosítás kötésére az embereket.

Az állami rendszert a finanszírozás mérséklésével az alapvető szolgáltatásokra szűkíthetnék, miközben a páciensek saját kiegészítő biztosításukból fedezhetnék bővebb ellátásuk költségeit. Ez lenne a francia minta követése. Vagy az adóból finanszírozott rendszert olyan társadalombiztosítássá alakíthatnák, amilyen Hollandiában, Németországban vagy Svájcban működik.

Előnyök

Bármelyik irányba is változna a rendszer, kétségtelenül kiküszöbölné az adóra alapozott szisztéma legfőbb hiányosságát, nevezetesen azt, hogy az egészségügyi ellátásra fordítható összeg attól függ, mit gondolnak erről a politikusok. Ez vezethet el ahhoz, hogy a 10 milliárdos költségnövelési ígéretből 4,5 milliárd font lesz.

Ezzel szemben a magánbiztosítási modellben az érintettek folyamatosan rákényszerülnek arra, hogy mérlegeljék, mennyit ér nekik az egészségük. Ezt kell tenniük a szerződésük feltételeinek megújításakor minden évben, illetve akkor, amikor önrészt kell fizetniük a kezelésük költségének kiegészítésére. Ezzel ők árazzák be az egészségügyi rendszer értékét, nem a politikusok.

Hátrányok

Persze egy ilyen átalakulásnak lennének hátrányai is. Az NHS átfogó ellátást kínál, ami ezzel elveszne. Az embereknek vélhetően többe kerülnének a kezelések, mint jelenleg, mivel a biztosítóknak egyszerűbb lenne továbbhárítani a költségeik növekedését az ügyfeleikre, mint hatékonyabb működésre bírni az egészségügyi szolgáltatókat.

A növekvő biztosítási költségek miatt elégedetlenebbek az egészségügyi rendszerükkel a franciák, a németek és a hollandok, mint a britek. Az adóalapú megoldással szemben ezekben 3-4 százalékkal magasabbak az egy főre költött összegek, még sincs bizonyíték arra, hogy jobb ellátást biztosítanának az adóalapúnál.

Ezért a brit rendszer átalakítása valószínűleg nem oldaná meg az NHS gyengeségeit, csak áttolná a finanszírozás felelősségét a kormánytól az emberekre. Ezért talán egyszerűbb lenne, ha a választók rászorítanák az ország vezetőit, hogy tartsák be, amit az egészségügy finanszírozásával kapcsolatban ígérnek.