Mindössze két hónap után feloldották a szeszes italok este 10-től délelőtt 9 óráig tartó árusításának tilalmát Belaruszban, amit nyilván válaszul szántak arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet 2014-es adatai szerint az ország a világelső alkoholfogyasztásban.

Az inni vágyás és a bevétel növelésének szándéka pont az ellenkező irányba vitte el a hatóságokat - minden, szeszes italt forgalmazó üzletet köteleztek a legolcsóbb, legrosszabb minőségű, de legjobban fogyó bor árusítására, amelynek pedig valamennyi egészségügyi hatóság évek óta követeli a betiltását. A Chamilát almából készítik.

Az alkoholfogyasztáshoz való különös politikai viszonyt jól reprezentálja, hogy míg számos országban a választások idejére szesztilalmat rendelnek el, Belaruszban hagyomány, hogy a szavazó helyiségek gazdag és nevetségesen olcsó étel és italkínálattal várják a voksolókat. A hatóságok politikájában nyilván szerepe van annak is, hogy a szeszes italok gyártói - csaknem kizárólag állami vállalatok - az ország 15 vezető adófizetői között vannak, és Minszk város költségvetésének 7 százalékát fedezi az italok forgalma - írta a Belarus Digest.