Azonos mértékűnek tartja a gazdaság gyengülésének és az inflációnak a kockázatát az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Fed – derül ki a nyíltpiaci bizottság (FOMC) tegnapi ülésének közleményéből. Ezzel a Fed nem változtatott a március óta érvényben lévő formulán, amiből az következik, hogy a monetáris politika álláspontja semleges. Az FOMC nem nyúlt a 41 éves mélyponton, immár tavaly december óta 1,75 százalékon lévő irányadó egynapos kamathoz, miután a kiadott közlemény szerint a gazdasági fellendülés ugyan halad, de egyenetlen. A Feddel közvetlenül üzletelő elsődleges állampapír-forgalmazók 95 százaléka a mostani döntést követően változatlan kamatszintre számított, és egyedül a Morgan Stanley befektetési bank vélte úgy, hogy az FOMC a visszaesés elkerülése és a befektetői bizalom erősítése érdekében 50 bázisponttal csökkenti a kamatot. (Szeptemberre már többen számítottak kamatvágásra.) Abban viszont teljes volt a tanácstalanság, hogy a semleges monetáris állásponton változtat-e a Fed: az elsődleges forgalmazók erre 45–50 százalékos esélyt láttak. A piaci szereplők idegeit ugyanakkor megviselte, hogy több befektetési bank a múlt hét óta szeptembertől kezdődő monetáris enyhítést jósolt, amelyben szerintük az év végéig összesen akár 75 bázisponttal is csökkenhetnek a hitelköltségek. A jövőbeli kamatcsökkentési várakozásokat tükrözve az államkötvényhozamok újra mérséklődtek, a dollár árfolyama ugyanakkor alig mozdult a többi vezető devizához képest. A Fednek a leckét a befektetési bankok és a piac nyomása mellett természetesen elsősorban a vegyes makroadatok adták fel. A GDP-bővülés az első negyedévi 5-ről a második negyedévben 1,1 százalékra lassult le, a feldolgozóipari és szolgáltatási beszerzési menedzserindexek mérsékeltebben növekvő gazdasági aktivitást jeleztek előre, de a Dow Jones ipari átlag a júliusi mélypont óta a tegnapi tőzsdenyitásig közel 1000 ponttal kapaszkodott feljebb. A GDP kétharmadát adó fogyasztói kiadások, amelyeket három héttel ezelőtti kongresszusi meghallgatásán Alan Greenspan, a Fed elnöke a fellendülés szempontjából a legfontosabb tényezők egyikének minősített, a tegnapi adatok szerint továbbra is jelentősen nőnek: a kiskereskedelmi forgalom a júniusi 1,4 után júliusban 1,2 százalékkal bővült, főleg az autóértékesítéseknek köszönhetően – jelentette a Reuters. A Wall Street-i konszenzus 1–1,2 százalékos bővülést várt. A nulla hitelkamatú konstrukciók sikerétől hajtva az autóeladások júliusban is 4,2 százalékkal nőttek. Ezeket nem számítva a kiskereskedelmi forgalom 0,2 százalékkal bővült, ami ugyancsak megfelelt a várakozásoknak. A novemberi törvényhozási választásokra készülő kormány nem mulasztotta el, hogy texasi gazdasági tanácskozásán kinyilvánítsa: a reálgazdasággal szinte semmi probléma sincs. Bush elnök szerint a fellendülés a legjobb úton halad, a legfrissebb makroadatok bátorítóak, a kamatszint alacsony, a reálbérek nőnek, és alacsonyabbak az adók. Paul O'Neill pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a fellendülés nem tipikus, így a tavalyi recesszióból való felépülés lassabb lesz, mint a korábbi hasonló esetekben volt.