- Portugáliára most mint egy komoly és szavahihető országra tekint az európai közösség. Egy olyan országnak látják, amelynek biztos és tartós gazdasági növekedése meg lapozott – mondta a portugál miniszterelnök, José Manuel Durao Barroso karácsonyi beszédében. A politikus büszkeségének oka az, hogy országának sikerült lefaragnia veszélyes mértékű költségvetési hiányát. Az európai stabilitási és növekedési paktum az eurózóna országainak a GDP 3 százalékánál kisebb költségvetési hiányt „engedélyez”, az e határt túllépő tagállamoknak komoly pénzbírsággal kell szembenézniük. Úgy tűnt, Portugália lesz az első ilyen ország, a költségvetési hiányt ugyanis erre az évre 4,1 százalékban állapították meg nyolc hónappal ezelőtt. Gazdasági szakértők bevonásával és az EU megértő magatartásának köszönhetően – no meg a pénzbírság fenyegetettségének hatására – a hiányt sikerült 2,8 százalékra lefaragni. - És mindezt – mondja a portugál miniszterelnök – a recesszió elkerülésével tudtuk elérni. A másik nagy gyengélkedő európai gazdaságnak, Németországnak idén nem sikerül tartani az eredetileg saját kérésére, régi nemzeti valutájának védelmében elfogadott 3 százalékos költségvetésihiány-határt. Franciaország ambiciózus, 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számoló, ám a hiányplafont figyelmen kívül hagyó költségvetést fogadott el 2003-ra. Mindkét ország ügyét jövő év januárban tűzi napirendre az Európai Bizottság.