Az Európai Központi Bank (ECB) várhatóan nem tesz eleget a német alkotmánybíróság keddi határozatában foglaltaknak, s nem lesz hajlandó megindokolni a kvantitatív lazítási programja részeként végrehajtott kötvényvásárlásokat - nyilatkozta a Financial Times-nak a bank kormányzótanácsának négy tagja is. Szerintük ugyanis egy ilyen lépés csorbítaná az európai jegybank függetlenségét, s megnyitná az utat annak, hogy az intézményre nyomást gyakoroljanak a tagállamok bíróságai. Elmondásuk szerint a kormányzótanács tagjai többségének egyezik ebben a véleménye.

A német alkotmánybíróság ugyanis kedden arra kötelezte a német kormányt, hogy szerezzen bizonyosságot arról, az ECB gondosan felmérte, lazítási programjának gazdasági és fiskális hatásai nem múlják-e felül a jegybank más monetáris politikai céljait. Erre elvileg három hónap lenne, s ha erre az ECB nem nyújt kellő bizonyítékot, akkor megtilthatják a Bundesbanknak a programban való részvételt. Sőt arra is kötelezhetik, hogy adja el a program során vásárolt kötvényeit.

Az ítélet az ECB lazítási programjának egyik 2015-ben elindult részprogramjára vonatkozott, s nem érinti a koronavírus kárainak enyhítésére meghirdetett 750 milliárd eurós új eszközvásárlási programot. Ugyanakkor meglehetősen furcsa lenne, ha a bíróság ítélete nyomán a Bundesbanknak el kellene adnia mintegy 500 milliárd eurónyi eurózónás kötvényt épp akkor, amikor az ECB célja további kötvények vásárlásra lenne.

Veszélyes precedens lenne

A bíróság érvelése nevetséges, és könnyedén válaszolni tudnánk nekik akár öt percben is a feltett kérdésekre, de egyáltalán nem szabad ezt tennünk -  mondta az egyik kormányzó a brit pénzügyi lapnak. Ez volt a véleménye 24 másik tagnak is az ECB legfőbb döntéshozó testületén belül azon a konferenciahíváson, amelyen a német bírósági ítéletet vitatták meg.

Mi a kockázata annak, ha válaszolunk? Ha kamatot kell emelnünk, akkor majd egy másik bíróság egy másik tagállamból beperel minket ezért? És azután mi következik? - tette fel a kérdést a tanácstag.

Véleményem szerint semmilyen speciális választ nem szabad adnunk a német bíróságnak - mondta egy másik tanácstag a napilapnak. Egy harmadik arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság egyáltalán nem vette figyelembe azokat az alapos kutatásokat és számításokat, amelyek a kötvényvásárlások hatásait előzetesen és utólagosan is vizsgálták. Felvetődött ötletként, hogy válaszul ezeket az elemzéseket nyilvánosan elérhetővé tennék az ECB honlapján.

Merkelre várva

Ha jól értem, az ítélet nem minket, hanem a német kormányt és parlamentet kötelezi. Mi folytatni fogjuk, amit eddig is csináltunk, a bíróság nem fog formális választ kapni az ECB-től - mondta egy tanácstag.

Az európai jegybank hivatalosan még nem hozott döntést a kérdésben. Többen azon a véleményen voltak, hogy igazából a Bundesbanknak kellene megfelelő bizonyítékokkal szolgálnia a német parlament és kormány felé. Ebben az esetben viszont az a helyzet állna elő, hogy Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke kellene megvédje az ECB 2,2 billió eurónyi kötvényvásárlási programját, úgy, hogy az ECB-n belül annak egyik leghevesebb ellenzője volt.

Nem lennék meglepve, ha a vita egy pontján valahogy Angela Merkel német kancellár közbelépne, hogy megoldja azt - mondta egy tanácstag. Volt olyan vélemény, hogy az ECB csak az Európai Bíróságnak tartozik beszámolási kötelezettséggel, a tagállamok bíróságainak hatásköre nem terjed ki rá.