A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden azt közölte, hogy szeptemberben 1 százalékkal csökkentek a termelői árak Németországban éves szinten, miután augusztusban 1,2 százalék csökkenést jegyeztek fel. Elemzők gyorsuló, 1,4 százalékos termelőiár-csökkenést vártak a múlt hónapra.

Éves összehasonlításban szeptemberben már nyolcadik hónapja csökkentek a termelői árak az egy évvel korábbiakhoz képest Németországban az MTI szerint.

Az éves árcsökkenéshez az energiaárak járultak hozzá a legnagyobb mértékben. Az energiaárak összességében 3,3 százalékkal csökkentek. Az energiaárakon belül a legnagyobb éves csökkenés az olajtermékekben következett be, 17,9 százalékos, a földgáz ára pedig 8,2 százalékkal csökkent.

Szeptemberben a termelői árak 0,4 százalékkal emelkedtek augusztussal összevetve, amikor stagnálást jegyeztek fel. Szakértők a termelői árak 0,1 százalékos havi szintű csökkenésére számítottak szeptemberre.