Nagyhatalmú német vállalati vezetők egy csoportja arra figyelmeztetett, hogy komoly kárt okozna a német gazdaságnak, ha politikai megfontolásból korlátoznák a Kínával folytatott német gazdasági együttműködést, bár azt elismerték, hogy némi finomhangolásra szükség lehet – idézte az ABC News, a Frankfurter Allgemeine Zeitung cikkét.

Az aláírók között volt mások mellett a gépipari óriás Siemens és Bosch, a vegyipari gigász BASF, az autóalkatrész-multi Schaeffler és a hamburgi kikötő vezérigazgatója. Úgy vélik, hogy a német vállalatok bázisai Kínában és a világ más országaiban, jelentősen erősítik a cégek versenyképességét. Az ázsiai nagyhatalom a világ második legnagyobb, egyben legdinamikusabban fejlődő piaca.

A kínai piaci jelenlét lendületet ad az új termékek eladásának, ami segíti, hogy gyorsabban elérjék a megfelelő gyártási mennyiséget, azaz nagyot javít a vállalatok méretgazdaságossági mutatóin. Persze a pekingi kormány erőszakos viselkedése és kritikán aluli emberjogi teljesítménye indokolttá teszi a kapcsolatok finomítását, ám ezt három tényező vizsgálatával kell megtenni.

Beavatkozott a kormány

Az egyik a verseny, a másik az együttműködés, a harmadik a rendszerszintű rivalizálás. A jelenlegi helyzetben a bölcs cégvezetők úgy látják, hogy a rendszerszintű rivalizálás a legnagyobb hangsúly érdemlő tényező. Hiba lenne visszavonulni Kínából, mert minden jelenlegi körülményt figyelembe véve is igaz, hogy a német-kínai kapcsolatok jelentősen serkentik a növekedést.

A szociáldemokrata Olaf Scholz vezette szociáldemokrata-zöld-liberális kormány megakadályozta, hogy a kínai COSCO 35 százalékos tulajdont szerezzen a hamburgi kikötőben, 25 százalékhoz járultak hozzá azzal, hogy a kínai cég nem blokkolhatja a kikötővállalat döntéshozatalát.

Emellett keresztbe feküdtek annak is, hogy egy német chipgyártó cég egy kínai vállalat svéd leányának kezébe kerüljön. Pekingben bizonyára vették az üzenetet, hogy vége a karcmentes kapcsolatok korszakának.