A bizottság határozatában javasolja a szenátus elnökségének, hogy szólítsa fel a kormányt azon lépések megtételére, amelyek "feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy Csehország kilépjen a IIB-ből".

Pavel Fischer, a bizottság elnöke újságíróknak nyilatkozva azt mondta, a Nemzetközi Beruházási Bank a szocializmus időszakának és a KGST-nek a maradványa, amely ma elsősorban Oroszország érdekeit szolgálja. "Nincs semmi ok arra, hogy tagok maradjunk, Csehország számára ez nem előnyös. Az IIB ráadásul biztonsági kockázatot is jelent, ezért legfőbb ideje, hogy előkészítsük kilépésünket" - jelentette ki az MTI beszámolója szerint.

QP | Quality Placement

A cseh pénzügyminisztérium nyilvános állásfoglalásában ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bank sikeres átalakításon esett át, és a cseh cégeket is támogatja. A tárca szerint a cseh kormány egyhangúlag jóváhagyta az IIB székhelyének áthelyezését Moszkvából Budapestre. A bank ezzel közelebb került a cseh piachoz, korlátozva lesz az esetleges orosz befolyás, s nagyobb lesz az ellenőrzés is. A minisztérium közölte: nincs bizonyíték arra, hogy az IIB megsértette volna az Európai Unió Oroszország elleni szankcióit.

A cseh kormány jelentése szerint Oroszország az IIB tőkéjének 47 százalékát ellenőrzi.