Már 2040 körül elérheti a világ népessége a 8,5 milliárdos plafont, és az évszázad végére hatmilliárdra csökkenhet a Földön élő emberek száma – derült ki az Earth4All nemzetközi kezdeményezés jelentéséből.

Az Earth4All vezető közgazdászokat, tudósokat és jogászokat tömörítő nemzetközi kezdeményezés, amelyet a Római Klub, a Potsdami Klímakutató Intézet, a Stockholmi Rugalmasság Központ és a Norvég Üzleti Iskola hívott életre.

Ezzel szemben az ENSZ 2022 nyarán közzétett tanulmányában azt írta, hogy a világ népessége nagy valószínűséggel csak 2080-ban tetőzik 10,4 milliárd fővel.

A világszervezet szerint a népességszám tavaly novemberben átlépte a nyolcmilliárdos határt. 2000-ben még csak hatmilliárdan éltek a Földön.

Fogy a magyar népesség, kevesebb gyermek született tavaly

Tavaly csökkent a születések, a halálozások és a házasságkötések száma, idén januárban viszont több gyermek született, mint tavaly januárban és a tavalyi adatokhoz képest csökkent a halálozások száma. Bővebben>>>

Kétféle forgatókönyv lehetséges

Az Earth4All kutatói Az emberek és a bolygó című tanulmányukban két lehetséges jövőképet vázoltak fel.

  • Az első forgatókönyv szerint a világ gazdaságilag hasonló ütemben fejlődik, mint az elmúlt ötven évben. Ebben az esetben a népességszám 2050-ben éri el a csúcsát.
  • A második forgatókönyv szerint erre már 2040 körül sor kerülhet, ha jelentős befektetések történnek a szegénység elleni küzdelembe, a gazdasági fejlődésbe, az oktatásba és az egészségügybe.

A szakértők meg vannak győződve arról, hogy más előrejelzések gyakran alábecsülik a gyors gazdasági fejlődés jelentőségét.

Tudjuk, hogy az alacsony jövedelmű országok gyors gazdasági fejlődése óriási hatással van a termékenységi rátára. A termékenységi mutatók csökkennek, ha a lányok hozzáférnek az oktatáshoz, megerősítik a nők gazdasági helyzetét, és jobb egészségügyi ellátást kapnak

– húzta alá Per Espen Stoknes, az Earth4All projektvezetője.